Új elnök vezeti a Közbeszerzések Tanácsát

Budapest, 2010. szeptember 7., kedd (MTI)

A Közbeszerzések Tanácsának új elnöke, Gajdos Róbert folytatja elődje jogalkotási munkáját, úgy véli 2011 végére készülhet új közbeszerzési törvény.

A Közbeszerzések Tanácsa élére hétfőn megválasztott elnöke az MTI-nek elmondta: elődje Bakonyi József az új közbeszerzési törvény kidolgozására egy széles testületet hozott létre, erre ő is támaszkodni akar az új törvény megalkotásában.

Az új alelnök Homolya Róbert, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség végrehajtási elnökhelyettese – mondta Gajdos Róbert.

Gajdos Róbert ügyvéd, és 2005 óta szerepel a hivatalos közbeszerzési tanácsadók névjegyzékében. Az MTI-nek elmondta, hogy tíz éve foglalkozik közbeszerzésekkel.

A nyáron módosított közbeszerzési törvénynek csak a Közbeszerzések Tanácsa újjáalakításával kapcsolatos szabályai léptek hatályba augusztus 20-án, a legtöbb új szabályt csak szeptember 15-től kell alkalmazni.

A Közbeszerzések Tanácsa új tagjait szeptember 5-ig kellett kijelölniük az arra jogosultaknak. Az állam nevében a Gazdasági Versenyhivatal elnöke, a közbeszerzésekért felelős miniszter (jelenleg a nemzeti fejlesztési miniszter), és a gazdaságpolitikáért felelős miniszter (a nemzetgazdasági miniszter) jelölt egy-egy tagot. Az ajánlatkérők képviseletében a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség, az önkormányzatok szövetségei, valamint az építésügyért felelős miniszter (a nemzetgazdasági miniszter) jelölt ugyancsak egy-egy személyt. Az ajánlattevők nevében pedig a munkaadók országos érdekképviseletei és az országos gazdasági kamarák jelöltek három személyt.

Az új tanácsnak a szeptember 4-ét követő első munkanapon – 6-án hétfőn – kellett összeülnie, hogy megválassza az elnökét és az alelnökét. Ezen a napon szűnt meg a korábbi Közbeszerzések Tanácsa tagjainak, továbbá elnökének és alelnökének a megbízatása is.

- H I R D E T É S -