Többet lehet spórolni ha a cascót a kötelezővel együtt kötik

Budapest, 2010. október 18., hétfő (MTI)

A gépjármű biztosításoknál éves szinten nagyobb, akár 30-40 ezer forintos megtakarítást érhetnek el azok, akik a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítással együtt cascót is kötnek az autójukra, igaz ezt az együttkötési kedvezményt nem mindenki használhatja ki a kotelezo.hu szerint.

A kötelező gépjármű-felelősségbiztosításokra fókuszáló szakértői portál közleménye idézi Lantos Lórántot, a kotelezo.hu vezetőjét, aki szerint az idei kampányban várhatóan minden eddiginél kedvezőbb díj mellett juthat casco-biztosításhoz az, aki azt a kötelezővel együtt köti meg. Az ilyenkor kínált együttkötési kedvezménnyel azonban csak azok élhetnek majd, akiknek meglévő cascójuk évfordulója az év végére vagy a jövő év elejére esik, illetve azok, akiknek még nincs ilyen biztosításuk.

A közlemény alapján míg 2005-ben még 120 ezer forint körül alakult a casco átlagdíja, addig ma az interneten már 80 ezer forint alatti ez az összeg, ami együttkötés esetén a kampányban további kedvezményekkel is csökkenthető lesz. Aki évekkel ezelőtt, magasabb áron kötött cascót, az a jelenleg már sokkal kedvezőbb díj mellett is biztosítani tudja majd autóját.

Ártárgyalás tréning beszerzőknek
Ártárgyalás tréning beszerzőknek
Ártárgyalás tréning beszerzőknek
Ártárgyalás tréning beszerzőknek

A portál szerint fontos azonban tudni, hogy meglévő casco-szerződést az adott autóra csak évenként egyszer mondhat fel a tulajdonosa, és ezt a biztosítók is egyre komolyabban veszik. Arra azonban több biztosító is lehetőséget ad, hogy a februárban vagy akár márciusban lejáró casco cseréjére már a kötelezővel együtt, egy úgynevezett halasztott hatályú szerződést kössön.

A casco-árak zuhanása ellenére arra továbbra sem számíthatnak a biztosítók, hogy egy jelentősebb új réteg fog a jövőben cascót kötni. A magyar autósoknak jelenleg csupán az ötöde rendelkezik ilyen biztosítással, és a lízing- és az új autók piacának visszaesésével számuk az idén még tovább csökkent.

A kotelezo.hu egy felmérése szerint a cascót kötni nem kívánó autósok leginkább még mindig anyagi okokra hivatkoznak.

Hirdetés
Beszerzési jogi tréning
Beszerzési jogi tréning
Beszerzési jogi tréning
”Beszerzési

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here