Napi Gazdaság: alig változott a reklámpiac

udapest, 2010. október 27., szerda (MTI)

Az év első kilenc hónapjában csaknem ugyanannyit költöttek a cégek reklámokra, mint egy évvel korábban. A legnagyobb növekedés a kábeltelevíziós piacon következett be, és ahogy tavaly, úgy idén is a gyógyhatású készítmények reklámozására fordították a legtöbbet – írta szerdai számában a Napi Gazdaság.

A reklámköltésekkel foglalkozó Kantar Media adataira hivatkozva a lap azt írta: hirdetés szempontjából a tavalyi szerény év után egy hasonló következett. Ez azért meglepő, mert általában a választási évek megnyomják a reklámokra költött teljes költséget, jóllehet a kampányidőszakban a kereskedelmi hirdetések szerényebbek, hogy ne vesszenek el a reklámzajban – olvasható a Napi Gazdaságban.

Ártárgyalás tréning beszerzőknek
Ártárgyalás tréning beszerzőknek
Ártárgyalás tréning beszerzőknek
Ártárgyalás tréning beszerzőknek

Az elmúlt év első kilenc hónapjában a listaáron számított 415,1 milliárd forint után idén ebben az időszakban 418,7 milliárd forintot fordítottak reklámra a cégek.

Hirdetés
Beszerzési jogi tréning
Beszerzési jogi tréning
Beszerzési jogi tréning
”Beszerzési

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here