Helyi beszállítókat keres a Tesco

A Tesco Regionális Beszállítói Fórumot rendez Pécsett november 18-án. Az áruházlánc a rendezvényre Baranya, Somogy és Tolna megye kis- és középvállalkozóit várja.

A Tesco-Global Áruházak Zrt. 2009 őszén indította el Regionális Beszállítói Fórumát annak érdekében, hogy megismerkedjen olyan helyi beszállítókkal, akik ez idáig méretüknél vagy termelési kapacitásuknál fogva nem válhattak országos partnereivé. Az áruházlánc a Regionális Beszállítói Fórummal arra törekszik, hogy támogassa a magyar kis- és középvállalkozások fejlődését, valamint elősegítse, hogy a hazai termékek egyre nagyobb szerepet játsszanak a nemzeti és lehetőség szerint akár a nemzetközi piacokon is.

Ártárgyalás tréning beszerzőknek
Ártárgyalás tréning beszerzőknek
Ártárgyalás tréning beszerzőknek
Ártárgyalás tréning beszerzőknek

Az első Regionális Beszállítói Fórum rendezvényen Hajdú-Bihar, Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyékből, a második eseményen pedig Győr-Moson-Sopron, Zala, Vas és Veszprém megyéből vettek részt helyi kis- és középvállalkozások. A kezdeményezésnek köszönhetően összesen közel 40 új beszállító több mint 130 terméke kapható a kelet-és nyugat magyarországi Tesco áruházakban. Az új magyar termékek között olyan specialitások is vannak, mint a bio olaj, a rozsos parasztkenyér, az almachips vagy a sajtos kolbász.

A Tesco a következő Regionális Beszállítói Fórumot Pécsett tartja november 18-án. Az áruházlánc ezúttal három megye, Baranya, Somogy és Tolna megye kis- és középvállalkozóit várja a fórumra.

Az áruházlánc a fogyasztói igényeket figyelembe véve elsősorban a következő termékkategóriákat előállító cégeket várja: csemege hús (felvágott, szalonna, szalámi, stb.), tejtermék, pékáru, tésztafélék, alapvető élelmiszerek (konzervek, sütési segédanyagok), valamint bor és más szeszes italok.

A Regionális Beszállítói Fórum nem csak a kisebb, helyi beszállítók számára jelent kiváló lehetőséget, hanem azoknak a vásárlóknak is előnyös, akik szeretnének hazai termékekhez kedvező áron hozzájutni. Az új program lehetővé teszi azt is, hogy a fogyasztók a kedvenc helyi specialitásukat is megtalálják a hozzájuk legközelebb eső Tesco áruházban.

A Regionális Beszállítói Fórumra jelentkezni a Jelentkezési lap kitöltésével lehet 2010. november 5-ig. A jelentkezési lap a Tesco honlapjáról tölthető le: http://www.tesco.hu/vallalati-felelosseg/beszallitoi-forum.

Hirdetés
Beszerzési jogi tréning
Beszerzési jogi tréning
Beszerzési jogi tréning
”Beszerzési

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here