Japán: Félév, mire a világ gazdasága kiheveri

Budapest, 2011. március 18., péntek (MTI)

Két negyedévre is elhúzódhat a Japánt ért természeti katasztrófa globális gazdasági utóhatása, mivel pótolni kell a kieső energiatermelést és fennakadások várhatók az egész térség ipari termelésében.

Japán a természeti katasztrófa miatt elektromos energia termelési kapacitásának öt százalékát veszítette el véglegesen – írja a Wall Street Journal “Japan Real Time” online kiadása.

Ártárgyalás tréning beszerzőknek
Ártárgyalás tréning beszerzőknek
Ártárgyalás tréning beszerzőknek
Ártárgyalás tréning beszerzőknek

(A sérült reaktorok tengervízzel való hűtése gyakorlatilag a létesítmény felszámolását jelenti.)

A japán gazdaságnak természetesen nem lesz rögtön olyan magas az energiaigénye mint a földrengés/szökőár katasztrófa előtt volt, mivel károk érték a termelő kapacitásokat. A kieső termelőkapacitás pótlásával párhuzamosan azonban már energiaellátási gondok is jelentkeznek majd.

“A világgazdaság még ingatag lábakon áll, ezért nagyon sok múlik az energiaárak alakulásán. Japán jelenleg napi 4,25 millió hordó olajat importál. Becslésem szerint az elkövetkező két negyedévben az importot napi 400 ezer hordóval kell növelni a kiesett atomenergia termelő kapacitás pótlására” – írta a Wall Street Journalnak email-ben elküldött elemzésében Ken Courtis, a Goldman Sachs egykori Ázsiáért felelős alelnöke, jelenleg a Keio Egyetem és a Tokió Egyetem előadója.

“Energiatermelési célokra Japán 115 millió tonna szenet importál évente, amit becslésem szerint 25 millióval lesz kénytelen növelni. Az éves szállítási szerződések megkötésének határideje április elseje Ausztráliában, úgyhogy nagy lesz a verseny a szintén ausztrál szenet vásárló Kína, Korea ás Tajvan részéről, tehát emelkednek majd az árak” – írja Ken Courtis.

Japán, Dél-Korea, Kína és Tajvan szoros ‘just-in-time’ termelési és beszállítói közösséget alkot, ezért minden szállítási és logisztikai fennakadás egységében érinti az egész térséget. Miután a térség maga domináns szerepet játszik a világ ipari termelésében, a Japánt ért megrázkódtatásnak globális léptékű gazdasági utórengései még úgy jó két negyedéven át érezhetőek lesznek. Ráadásul a térség ipari együttműködési rendszerét a lehető legkarcsúbb beszállítói csatornák jellemzik, ezért minden fennakadás és zavar közvetlen hatással lehet a nemzetközi fogyasztói árakra- írta elemzésében Ken Curtis.

Hirdetés
Beszerzési jogi tréning
Beszerzési jogi tréning
Beszerzési jogi tréning
”Beszerzési

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here