Jövőre erős japán fellendülés

Kertész Róbert, az MTI tudósítója jelenti: London, 2011. március 20., vasárnap (MTI)

Várhatóan komoly hatása lesz Japán és az egész világgazdaság idei növekedésére a japán földrengés- és szökőár-katasztrófának, bár a japán gazdaságban a beinduló újjáépítési munkák miatt jövőre valószínűleg erős fellendülés kezdődik – jósolták hétvégi előrejelzéseikben londoni makroelemzők.

Az egyik legnagyobb londoni gazdasági-pénzügyi tanácsadó cég, a Centre for Economics and Business Research (CEBR) vasárnap kiadott elemzésében azt írta, hogy számításai szerint a fukusimai atomerőműben történtek nyomán a japán nukleáris energiatermelő kapacitás 20 százaléka esik ki a belátható jövőben. Ez a japán energiatermelést 6 százalékkal veti vissza, és ennek járulékos következményei miatt 2 százalékkal csökken a megtermelt GDP-érték.

Mindezek alapján a CEBR londoni szakértői azzal számolnak, a japán hazai össztermék az idei év egészében hozzávetőleg 1 százalékkal visszaesik.

A ház előrejelzése szerint a világgazdaság idei növekedési ütemét ez 0,2 százalékponttal lassítja, de a CEBR elemzői így is 3,5 százalékos globális növekedést várnak 2011-re.

A cég szerint a fukusimai szerencsétlenség a globális közvéleményt a nukleáris energia ellen hangolhatja, és a világ a földgáz és a szén felé fordulhat alternatív energiaforrásként. A CEBR hosszú távon a földgáz és a szén 10-15 százalékos drágulását jósolja a várhatóan megnövekvő kereslet miatt.

A JP Morgan bankcsoport hétvégén összeállított globális helyzetértékelésében közölte, hogy az eddigi 4 százalék helyett most már csak 3,4 százalékos éves szintre kivetített első félévi világgazdasági növekedést vár a japán katasztrófa hatásai nyomán.

Japánban a ház makroelemzői az idei első negyedévre 1,2 százalékos, szezonális kiigazítással mért negyedéves összevetésű GDP-növekedést prognosztizálnak az eddig várt 2,2 százalék helyett, és második negyedévi előrejelzésüket 1 százalékos visszaesésre módosították a korábbi 2,2 százalékos növekedésről.

A JP Morgan szakértőinek új prognózisa szerint az idei egész éves japán növekedés 0,9 százalék lesz a ház által eddig várt 1,7 százalék helyett, ám az időközben várhatóan beinduló, költségvetési forrásokból finanszírozott nagyarányú újjáépítési munkák már az idei negyedik negyedévtől komoly megugrást eredményeznek a japán gazdaság teljesítményében.

A cég ennek alapján az idei utolsó három hónapban már 4 százalékos negyedéves összevetésű növekedést jósol a japán gazdaságban az eddig várt 2 százalékos plusz helyett, és a jövő év egészére szóló növekedési előrejelzését 2,8 százalékra emelte az eddigi 1,8 százalékról.

A JP Morgan becslései szerint a földrengés- és szökőár-katasztrófa legalább 15 ezer milliárd jen (185 milliárd dollár) kárt okozott a japán gazdaságban; ez az éves japán GDP-értéknek hozzávetőleg a 3 százaléka, és 50 százalékkal nagyobb kárösszeg az 1995-ös kobei földrengés okozta 9900 milliárd jenes gazdasági kárnál.

Más nagy citybeli házak is jórészt hasonló kárelőrejelzéseket adtak eddig megjelent prognózisaikban.

A Barclays Capital, az egyik legnagyobb londoni befektetési bankcsoport legutóbbi becslésében 12-17 ezer milliárd jenre (150-212 milliárd dollárra) tette a katasztrófa várható gazdasági költségeit. A ház saját prognózisa szerint az épületkárok 5-10 ezer milliárd jen között lehetnek; ez önmagában a japán GDP-érték 1-2 százaléka.

A valószínűsíthető gazdasági veszteségek közül a Barclays Capital londoni elemzői kiemelték az általuk kétezer milliárd jenre becsült kieső magánfogyasztást és a feldolgozószektor ötezer milliárd jenre tehető termeléskiesését,

A ház szerint az exportveszteséggel együtt mindez a GDP-érték 2,4-3,4 százalékának megfelelő összesített kárt és költséget jelenthet. Ennek alapján a Barclays Capital az eddigi 2 százalékról 1,7 százaléka rontotta az idei pénzügyi évre szóló japán gazdasági növekedési előrejelzését, változatlanul hagyta ugyanakkor a 2012-es japán pénzügyi évre adott, 1,8 százalékos növekedést valószínűsítő prognózisát.

- H I R D E T É S -