Bevezette a Praktiker az elektronikus számlázást

A környezettudatos gondolkodás jegyében bevezette az elektronikus számlázást a Praktiker Magyarországon. A Praktikernél évente több mint 230 ezer számla fordul meg az üzleti együttműködések során.

A hazánkban 20 áruházzal rendelkező Praktiker áttért az e-számlázásra a környezettudatos gondolkodás jegyében és a pénzügyi folyamatok felgyorsítása érdekében. A Praktikernél nagyvállalatokhoz illően magas a számlaforgalom: 2010-es üzleti esztendőben körülbelül 50 ezer számlát bocsátottak ki és mintegy 180 ezret fogadtak be. Ezek többsége eddig hagyományos úton, kinyomtatva, borítékolva, valamint futárral vagy postán közlekedtek, felhasználva ezzel jelentős mennyiségű papírt, nyomdafestéket és üzemanyagot.
A Praktiker 2010-ben elkezdte az elektronikus számlázás tesztelését, a különböző számítástechnikai és pénzügyi rendszerek összehangolását, majd elindult az elektronikus számlák befogadása, idén márciustól pedig az e-számlák kibocsátása. A korszerű megoldásnak köszönhetően egyszerűsödnek a pénzügyi folyamatok, rövidülnek a kifizetési határidők, csökken a reklamációk száma, a számlák hatékonyabban tárolhatóak, több emeletnyi irattár ráfér egy dvd-re, továbbá szabványos és áttekinthető pénzügyi kapcsolat teremthető az üzleti partnerekkel, amely az adóhatóság számára is elfogadható.
A Praktiker számításai szerint a kimenő számlákat 70 százalékkal, a bejövőket 40 százalékkal olcsóbban tudják előállítani és feldolgozni. A kiválasztott megoldás hozzáadott értéke, hogy a legkisebb beszállító is viszonylag egyszerűen tud csatlakozni a Praktiker elektronikus számlázási rendszeréhez, számára is olcsóbb lesz kiállítani a számlákat és gyorsabban tudja a Praktikerhez eljuttatni, amit a barkácslánc hamarabb tud kifizetni, hiszen lecsökken az átfutási idő.
A Praktiker e-számlázó partnere First Business Kft.

Hirdetés
Beszerzési jogi tréning
Beszerzési jogi tréning
Beszerzési jogi tréning
”Beszerzési

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here