Újra helyi beszállítókat keres a Tesco

A Tesco idén is folytatja Regionális Beszállítói Fórum programját, melynek következő állomása 2011. június 2-án Visegrádon kerül megrendezésre. Az áruházlánc a rendezvényre a Fejér, Komárom-Esztergom és Pest megyében működő helyi termelőket várja.

A Tesco-Global Áruházak Zrt., a hazai beszállítók legnagyobb partnereként 2009 őszén indította el Regionális Beszállítói Fórum programját azzal a céllal,  hogy segítse mindazokat a helyi beszállítókat, amelyek ez idáig méretüknél, vagy termelési kapacitásuknál  fogva nem válhattak országos partnereivé. Az áruházlánc kezdeményezése révén továbbra is arra törekszik, hogy támogassa a magyar kis- és középvállalkozások fejlődését, a hazai termékek elterjedését a nemzeti és akár a nemzetközi piacokon is. A vállalat ez idáig három Regionális Beszállítói Fórumon, összesen tíz megye kis- és középvállalkozásaival folytatott párbeszédet, amelyek eredményeként már több mint 230 termék került újonnan a Tesco polcaira.

Ártárgyalás tréning beszerzőknek
Ártárgyalás tréning beszerzőknek
Ártárgyalás tréning beszerzőknek
Ártárgyalás tréning beszerzőknek

A következő Regionális Beszállítói Fórum 2011. június 2-án, Visegrádon kerül megrendezésre, amelyen Fejér, Komárom-Esztergom és Pest megye kis- és középvállalkozóival szeretne megismerkedni az áruházlánc. A fogyasztói igényeket figyelembe véve a következő termékkategóriákat előállító cégeket várja: csemege hús, tejtermék, pékáru, tésztafélék, konzervek, malomipari termékek, valamint bor és más szeszes italok.

A fórumon az érdeklődők röviden bemutathatják cégüket, termékeiket és személyesen beszélhetik meg a felmerülő kérdéseiket a Tesco munkatársaival.

A Regionális Beszállítói Fórum nem csak a kisebb, helyi beszállítóknak biztosít kiváló lehetőséget, hanem azon vásárlók számára is előnyös, akik szeretnének hazai termékekhez kedvező áron hozzájutni. A program lehetővé teszi azt is, hogy a fogyasztók a kedvenc helyi specialitásukat is megtalálják a hozzájuk legközelebb eső Tesco áruházban.

Hirdetés
Beszerzési jogi tréning
Beszerzési jogi tréning
Beszerzési jogi tréning
”Beszerzési

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here