Havi cikkek: május 2011
Növelni kell a magyar tejágazat versenyképességét
Növelni kell a magyar tejágazat versenyképességét, aminek alapvető feltétele az ágazati szereplők nagyobb összefogása és a hozzáadott érték növelése a termelési folyamat során - jelentette ki Jakab István, az Országgyűlés alelnöke, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) elnöke kedden egy szakmai fórumon.
Három gazdaságfejlesztési pályázatot tett közzé az NFÜ
A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) három gazdaságfejlesztési pályázatot tett közzé hétfőn honlapján, július elsejétől lehet beadni a támogatási igényeket.
Az új nemzetközi trend és a Nemzeti Vidékstratégia közel áll egymáshoz
Az új nemzetközi trend a mezőgazdaságban és a magyar Nemzeti Vidékstratégia közzel áll egymáshoz, ami azt jelenti, hogy a családi gazdaságokat, valamint a multifunkcionális mezőgazdasági modellt kellene a jövőben előnyben részesíteni az agrárium globális fejlesztése során.
Közel 2 milliárd forint nemzeti támogatás a cukorrépa-termelőknek
A kormány fontosnak tartja a cukorrépa-termesztők támogatását, ezért 1, 98 milliárd forintot ad a nemzeti költségvetésből arra, hogy továbbra is legyen Magyarországon cukorrépa termelés, és ne kelljen bezárni az egyetlen működő cukorgyárat.
Az európai gazdaság motorjává válhat a Kárpát-medence
Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter szerint történelmi esély kínálkozik Magyarország és a Kárpát-medence számára ahhoz, hogy a 21. század elején megszülető új európai gazdaság motorjává váljon.
Orbán Viktor: folytatódik a keleti nyitás
A munkaalapú gazdaság és társadalom megteremtéséről beszélt Orbán Viktor a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) megalakulásának 50. évfordulóján rendezett ünnepségen szerdán Párizsban. A kormányfő a gazdaság terén a keleti nyitás folytatása jegyében koreai és japán kollegájával a kétoldalú gazdasági kapcsolatokról is egyeztetett párizsi látogatása alatt.
Üzleti Gondolkodó Iskolát indít a KÜRT Akadémia
Szeptemberben új képzést indít a friss látásmódjáról, rendkívüli gondolkodóiról ismert KÜRT Akadémia.
Az Üzleti Gondolkodó Iskola olyan hallgatókat vár, akik kritikusan és alkotó módon szemlélik a világot, beleértve a tanáraikat is.
xprt communication: Közösségi vásárlás: az évtized e-commerce üzlete számokban
A közösségi vásárlás nem csak Magyarországon, hanem világszerte forradalminak számító sikeres e-commerce üzleti modell.












