Stratégiai nyitás Szaúd-Arábia felé

Magyarország és Szaúd-Arábia stratégiai partnerként tekint egymásra. A szaúdi féllel olyan kulcsfontosságú elemekről tárgyaltunk, mint a tőkebefektetések lehetőségei vagy az élelmiszer export – mondta Becsey Zsolt szaúd-arábiai hivatalos látogatása kapcsán.

Hivatalos találkozón vett részt Szaúd-Arábiában Becsey Zsolt külgazdaságért felelős államtitkár és az általa vezetett kormánydelegáció, amelynek tagja volt többek között Pleschinger Gyula, az Államadósság Kezelő Központ vezérigazgatója, Lengyel László, az Eximbank igazgatója és Hajdú András a Nemzeti Külgazdasági Hivatal főosztályvezető helyettese is, valamint 15 üzletember.

Az államtitkár elmondta: a látogatás kulcsfontosságú volt, mivel hosszú évek óta ez volt az első hivatalos Szaúd-Arábiában tett látogatása a magyar kormánynak. A megbeszélések magas szintűek voltak, az államtitkár tárgyalásokat folytatott a külügyminiszter-helyettessel, a pénzügyminiszter-helyettessel, a turisztikai és antikvitási bizottság elnökével, a gazdasági miniszterrel és Alwaleed herceggel a Kingdom Holding vezetőjével is.

Ártárgyalás tréning beszerzőknek
Ártárgyalás tréning beszerzőknek
Ártárgyalás tréning beszerzőknek
Ártárgyalás tréning beszerzőknek

Megállapodtunk abban, hogy a két ország stratégiai partnerként tekint egymásra, valamint hogy gazdasági vegyes bizottságot hozunk létre, amelynek jogi alapját az októberben elfogadott, országaink közötti keretmegállapodás teremtette meg – emelte ki az államtitkár. Továbbá – folytatta – megegyeztünk abban, hogy egy közös üzleti tanácsot is felállítunk. Kiemelte: a Kormány Szaúd-Arábiát a világban betöltött gazdasági szerepe miatt kiemelten fontos gazdasági partnernek tekinti.

A szaúdi fél a tárgyalások során rámutatott arra, hogy a magyarországi exportjuk lényegében észrevehetetlen – fogalmazott az államtitkár. Hozzátette: a magyar export is zuhant a válság következtében, de a látogatástól azt az eredményt várjuk, hogy ez újra emelkedni fog, és már az idén 70 százalékos növekedéssel számolunk. Biztosítottuk a szaúdiakat arról, hogy a magyar piac nyitva áll előttük, mivel olyan termékek, mint például a déligyümölcsök exportja gazdasági érdekeket nem sért az országunkban – mutatott rá. Bátorítottuk a szaúdi partnert arra is, hogy Magyarországon élelmiszerlogisztikai központot építsen ki – tette hozzá.

Kiemelte: Szaúd-Arábiában a növekvő népesség miatt is egyre nagyobb szükség van jó minőségű élelmiszer bevitelre. A mezőgazdasági együttműködés területén abban maradtunk, hogy megvizsgáljuk, milyen jogi formulák segítségével tudunk export felesleget kivinni.

A tárgyalások fontos eleme volt, a magyarországi befektetési lehetőségek megvizsgálása is. Bíztattuk a szaúdi partnert arra, hogy indítsuk el a pénzügyi együttműködést, vegyenek részt bizonyos projektfinanszírozásokban, gondolják át a pénzügyi intézetek tőkeemelésének lehetőségét, valamint közvetlen befektetőként is jelenjenek meg országunkban – mondta az államtitkár. Kiemelte: a szaúdi befektetők nagy potenciált látnak a magyarországi hotel- és wellnessberuházásokban.

A tudományos-kutatási együttműködés terén is születtek megállapodások – hangsúlyozta az államtitkár. Fölajánlottuk azt, hogy diákjaik nagyobb létszámban jöjjenek hozzánk tanulni, jelenleg kétszáz szaúdi diák tanul nálunk, de ezt ezres létszámra is fel lehetne futtatni, mivel nyitottak az angol nyelvű képzéseinkre – mutatott rá.

Az államtitkár összegzésként elmondta: a látogatás után megnyílt az út a magasabb szintű államközi találkozókra is, mivel a szaúdi félnek fontos egy barát az Európai Unióban és Schengeni övezetben is.

Hirdetés
Beszerzési jogi tréning
Beszerzési jogi tréning
Beszerzési jogi tréning
”Beszerzési

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here