Mezőgazdasági termelői árak, 2011. június

Az agrártermékek termelői ára 2011 júniusában 35,3%-kal magasabb volt az egy évvel korábbinál.

Ezen belül a növényi termékek árszínvonala 46,7, az élő állatok és állati termékeké 15,0%-kal emelkedett. 2011. január-júniusban az előző év azonos időszakához mérten az agrártermékek termelőiár-szintje 41,4, a növényi termékek ára 56,6, az élő állatok és állati termékeké 15,6%-kal nőtt, a mezőgazdasági termelés ráfordítási árai pedig 15,5%-kal voltak magasabbak.

2011 júniusában a gabonafélék termelői ára a 2010. azonos időszakihoz viszonyítva 80,8%-kal emelkedett. A búza és a kukorica betakarítása még nem kezdődött meg, ezért kis mennyiséget értékesítettek, magasabb áron, mint az előző hónapban. Az árpaértékesítés mennyisége a betakarítás következtében megugrott, így ára a tavaly decemberi értékre mérséklődött.

Ártárgyalás tréning beszerzőknek
Ártárgyalás tréning beszerzőknek
Ártárgyalás tréning beszerzőknek
Ártárgyalás tréning beszerzőknek

Az ipari növények termelői ára 18,9, ezen belül az olajnövényeké 28,9%-kal nőtt 2010 hatodik hónapjához mérten.

A burgonya termelői ára 8%-kal csökkent. Míg felvásárlási ára tavaly az újburgonya megjelenésével, júliusban érte el a legmagasabb értéket, addig idén már májusban jelentkezett a maximumérték, azaz ehhez a hónaphoz viszonyítva a burgonya ára mind a felvásárlásnál, mind a piacok esetében mérséklődött.

A zöldségfélék ára júniusban 13,7%-kal csökkent az előző év azonos hónapjához képest. Az ebben az időszakban jelentősebb termékek közül a paradicsom és az uborka ára nagymértékben (40, illetve 15%-kal) visszaesett, a zöldborsó ára viszont 21%-kal nőtt.
A gyümölcsök termelői ára júniusban 27,9%-kal haladta meg az előző év júniusit. A hazai termésű gyümölcsök között az ebben az időszakban legnagyobb súlyú meggyfélék közül a meggy felvásárlási ára a tavalyinak a kétszerese volt, ugyanakkor a közvetlen fogyasztásra történő értékesítés még az előző évi árat sem érte el; a cseresznye ára kisebb volt a 2010. évinél. Vagyis a gyümölcsárindex – az előző havi 70,6%-os árnövekedéshez képest – az értékesítési kosár változása miatt lett alacsonyabb.
A vágóállatok termelői ára 2011 hatodik hónapjában 14,1%-kal volt magasabb a 2010. azonos időszakinál. A vágómarha ára 52,9%-kal nőtt, és ennél jóval kisebb mértékben emelkedett a vágóbaromfié (20,9%) és a vágósertésé (1,1%).

2011 júniusában az állati termékek árai 17,2%-kal magasabbak voltak az egy évvel azelőttinél, ezen belül a tyúktojás ára 5,9%-kal csökkent, a tejé 24,3%-kal nőtt.
2011. január-júniusban a gabonafélék ára 89,2%-kal haladta meg a 2010. első félévit, ugyanebben az időszakban a zöldségfélék ára 3,6%-kal csökkent. Az év első négy hónapjában még 10% felett volt ez az index (igen kis forgalom mellett), aztán májusban fellendült a friss zöldségek termesztése, de a németországi megbetegedések miatti értékesítési problémák hatására a közvetlen fogyasztásra szánt zöldségek esetében csökkentek az árak.

A gyümölcsök ára 51,3%-kal nőtt az előző év január-júniusihoz képest.
A vágóállatok termelői ára 14,4, az állati termékeké 18,0%-kal emelkedett.
2011 I. félévében a mezőgazdasági termelés ráfordítási árai 15,5%-kal nőttek 2010 I. félévéhez mérten, ez a folyó termelőfelhasználás árszínvonalának 17,8%-os növekedéséből, valamint a mezőgazdasági beruházások árszínvonalának 1,3%-os csökkenéséből adódott.

A folyó termelőfelhasználáson belül az energiaárak 13,5%-kal növekedtek, ami főként a felhasználásban jelentős arányt képviselő üzemanyagok árának 18,4%-os emelkedésének következménye.

A műtrágyaárak 30,2%-kal nőttek, ezen belül az egyszerű műtrágyáké 33,2, az összetett műtrágyáké 24,9%-kal.

A takarmányok ára is jelentősen, 39,6%-kal növekedett az első félévben 2010 azonos időszakához viszonyítva: az egyszerű takarmányoké – követve a gabonafélék termelői árát – 62,7, a keveréktakarmányoké 27,6%-kal.

Az állatgyógyászati készítmények ára 2,5%-kal emelkedett, a növényvédő szerek árszínvonala jelentősebben nem változott.

A mezőgazdasági beruházásokon belül a mezőgazdaságigép-beruházások árának 3,6%-os csökkenése, valamint az épületberuházások árának 2,2%-os emelkedése figyelhető meg.

A mezőgazdasági termelőiár-index és ráfordításiár-index hányadosa az agrárolló. E mutató értéke 2011 I. félévében 122,4% volt – azaz 2010 azonos időszakához viszonyítva a mezőgazdasági termelői árak nagyobb mértékben emelkedtek, mint a ráfordítási árak.

Hirdetés
Beszerzési jogi tréning
Beszerzési jogi tréning
Beszerzési jogi tréning
”Beszerzési

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here