Kevesebbet vásároltunk

A harmadik negyedévben 2 százalékkal kevesebb napi fogyasztási cikket,  élelmiszert, háztartási vegyiárut és kozmetikumot adtak el Magyarországon, mint egy évvel korábban – közölte a Nielsen piackutató vállalat szerdán az MTI-vel.

A Nielsen közleménye szerint napi fogyasztási cikkekből 3 százalékkal emelkedett az élelmiszer-kiskereskedelem bevétele, negyedéves összehasonlításban. Ugyanakkor az átlagárak 5 százalékkal nőttek.
A Nielsen huszonegy fejlett európai országban végzett elemzése szerint az összes vizsgált ország élelmiszer-kiskereskedelmében az átlagár 4 százalékkal nőtt. A legnagyobb mértékben nőttek az átlagárak Törökországban, ahol 9, Finnországban 6, míg Magyarországon és Szlovákiában 5-5 százalékkal idén július-szeptemberben az előző év azonos időszakához viszonyítva.
A mennyiségi eladásoknál átlag plusz 1 százalékot regisztráltak a piackutatók a vizsgált országokban. Az előző év harmadik negyedévéhez képest jelentősen a mennyiségi eladások csak három országban emelkedtek: Törökországban 4, Belgiumban és Norvégiában 3-3 százalékkal.

Összességében a huszonegy európai ország élelmiszer-kiskereskedelmének forgalma, értéket tekintve 5 százalékkal nőtt az idei és tavalyi harmadik negyedévet összevetve.
A közlemény szerint a válságos mediterrán régióban a görög és olasz piacon egyaránt 2 százalékkal kevesebb napi fogyasztási cikket adtak el. Az átlagárak mindkét országban 3 százalékkal emelkedtek. Spanyolországban 2 százalékkal nőtt a mennyiségi eladás, és átlagosan 2 százalékkal drágult az élelmiszer, háztartási vegyiáru és kozmetikum. Portugáliában a mennyiségi eladás 1 százalékkal csökkent, és 1 százalékkal lett nagyobb az átlagár is.
A visegrádi országok közül az átlagárak Csehországban és Lengyelországban 3-3 emelkedtek, Szlovákiában és Magyarországon 5-5 százalékos volt a drágulás. A mennyiségi mutató Szlovákiában stagnálást jelez, Lengyelországban mínusz 1, Csehországban pedig mínusz 2 százalékot, Magyarországhoz hasonlóan. (MTI)

Hirdetés
Beszerzési jogi tréning
Beszerzési jogi tréning
Beszerzési jogi tréning
”Beszerzési

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here