Gyorsan nő az ABC Data a magyar IT disztribúciós piacon

Az ABC Data, az egyetlen közép- és kelet-európai piacokon közvetlenül is jelenlévő IT és szórakoztatóelektronikai disztribútor, kiemelkedő eredményt ért el Magyarországon 2016 első félévében.

A jelentős növekedés többek között az egyre szélesebb és sokrétűbb termékkínálatnak és a budapesti logisztikai központ létrehozásának köszönhető.

2016. augusztus 31., Budapest Az ABC Data Capital Group kiadta a 2016 első félévére vonatkozó pénzügyi jelentését. A beszámolóból kiderül, hogy a teljes vállalatcsoport 325%-os bevételnövekedést ért el a magyar piacon az előző év azonos időszakához képest.

“Természetesen mindig könnyebb gyors növekedést elérni egy olyan vállalattal, amely nemrég lépett csak a piacra, ezért nem is akarunk a túlzott lelkesédés hibájába esni. Ezzel együtt az elért eredmények azt igazolják, hogy helyes stratégia mentén fejlődik a vállalat” – mondta el Poros Gábor, az ABC Data Hungary ügyvezető igazgatója.

Cél: 2018-ra vezető piaci szereplővé válni

Az ABC Data közvetlenül működik a közép- kelet-európai régió nyolc országában. A magyar leányvállalat 2012-ben kezdte meg üzleti tevékenységét, majd rövid időn belül 12 helyet javított pozícióján. A vállatlat jelenleg a nyolcadik helyen áll a piaci szereplők között.

Az ABC Data stratégiai célja, hogy 2018-ra megszerezze a közép- és kelet-európai régió IT terjesztési piacának abszolút vezető pozícióját. A célkitűzésnek megfelelően a társaság folymatosan növeli mind a regionális, mind pedig az országos szintű disztribútori megállapodásainak számát: idén írta alá helyi szintű megállapodást a Huawei-jel, de erősítette az együttműködését a Cisco és az Asus márkákkal is. Regionális szinten megállapodás született az ABC Data és a 3D Pixelio (3D scannerek), illetve a Navitel (GPS eszközök és megoldások) között. Korábban az ABC Data ugyancsak regionális szintű disztribútori szerződést kötött az Intellel.

“A viszonteladók számára 1000 márka több mint 220000 termékéhez kínálunk hozzáférést. Magyarországon csak az ABC Data kínál ilyen széleskörű termékportfóliót” – mondta Poros Gábor.

Az ABC Data Budapest közelében nyitotta meg néhány hónappal ezelőtt a régió a negyedik logisztikai központját.

Az IDC és a PMR piackutató vállalatok előrejelzései alapján Nyugat-Európában a jelenlegi 95 milliárd dolláról 100 milliárd dollárra fog nőni az IT termékek disztribúciójának piaca, amely 5%-os növekedést jelent. Ezzel párhuzamosan a kelet- és közép-európai régió 15 millárdról 18 milliárdra fog nőni, ami jelentősen nagyobb, 20%-os növekedést jelent.

- H I R D E T É S -