Az elmúlt napokban több mint ötven beszerző csatlakozott a beszerzés.hu újonnan formálódó AI a beszerzésben munkacsoportjához. A kezdeményezés célja, hogy a mesterséges intelligencia beszerzésre gyakorolt hatását kutassa, és a beszerzők számára gyakorlatias segítséget adjon a mesterséges intelligencia adta lehetőségek kiaknázásában.
„Aki nem szállt fel a vonatra, az lemaradt arról, hogy egy remek közösséggel együtt élje át élete talán legizgalmasabb tanulási és szakmai fejlődési lehetőségét!” – hívta fel az a május 30-i kickoff meetinggn résztvevő kollégák figyelmét Südy György, a munkacsoport egyik alapító tagja.
„Ez az út nem csak a beszerzési szakma jövőjébe vezet, hanem minden egyes résztvevő személyes fejlődésének is új távlatokat nyit.”
Az alakuló ülésen Holics Szilvia, a Beszerzés.hu kommunikációs és marketing vezetője tartott felvezető előadást. Nézőpontja azért különösen friss, mert marketing területen már túlvan az ismerkedés fázisán, tapasztalt AI-felhasználónak számít. Előadásában a mesterséges intelligencia körül keringő tévhiteket igyekezett eloszlatni, majd bemutatta a Beszerzés.hu első AI-alapú chatbotjait, és azokat a tapasztalatokat, amelyeket a chatbotok bevezetése során szereztek.
A résztvevők nagyon aktívak voltak, számos ötletet javasoltak a közös munkára. Az alakuló ülést követően négy nagy témacsoportot azonosítottak, amelyek mentén a munka folytatódik majd.
A találkozó hangulatát a kíváncsiság és a kreativitás jellemezte, ahol számos izgalmas és gyakorlatias téma került elő. Beszélgettünk arról, hogy az AI bevezetése hogyan befolyásolja az adatvédelmi szabályokat, és hogy az AI milyen módon alkalmazkodik a szervezeti kultúrába, hol van az etikus felhasználás határa.
A munkacsoportban résztvevők összegyűjtötték a mesterséges intelligenciával kapcsolatos várakozásaikat, azokat a területeket, ahol nagy reményeket fűznek az AI-használathoz. Ilyen terültek voltak például:
- a belső igények pontosítása és elemzése,
- a beszállítói piackutatás és ajánlatok elemzése,
- a rizikóelemzés,
- a kategóriamenedzsment,
- a projektmenedzsment gyakorlati aspektusai – a long listből short listbe való áttérés,
- a RFI-k összeállítása,
- vagy a target price meghatározása.
A beszerzők ismét bizonyították, hogy készen állnak a jövő kihívásaira és hajlandóak új eszközöket használni a munkájukban.
Csatlakozz te is!
A munkacsoport rendszeresen szervez majd online előadásokat, lehetőséget teremt a közös tapasztalatcserére, zárt LinkedIn-csoportján keresztül pedig a networkingre.
Ha szeretnél csatlakozni a munkacsoportunkhoz, és részese lenni ennek a különleges utazásnak, akkor kattints ide, és regisztrálj most! Minden érdeklődőt szeretettel várunk!