A koronavírus hatása a szerződéses jogviszonyokra

A Deloitte egy most közreadott összeállításában a napokban bevezetett beutazási tilalmak, határlezárások, nyitvatartási korlátozások és karanténok következményeit igyekezett minél részletesebben összefoglalni. A téma jelentősége nem elhanyagolható – a cég meglátása szerint ezek a tényezők nagyobb hatással bírnak a szerződéses kötelezettségek teljesítésére, mint az eddigi, áruforgalom visszaeséséből adódó, az ellátási láncot érintő nehézségek.

A Deloitte “kisokosa” abban nyújt segítséget a vállaltok/vállalkozások döntéshozóinak, hogy igyekszik érthetően tisztázni, milyen lehetőségek adottak, ha a járványhelyzetből adódóan nem sikerül a szerződésben rögzítettek teljesítése. Ennek érdekében olyan jogi kategóriákat jár körbe, mint:

  • az ellenőrzési körön kívül eső tényállások;
  • az előreláthatóság, kárelhárítás;
  • illetve az ellehetetlenülés.

Az összeállítás nagy erénye továbbá, hogy javaslatokat is megfogalmaz a menedzsment számára a kockázatok elkerülése és minimalizálása érdekében. Ennek részeként az alábbi területeket járja körbe:

  1. az ellátási probléma megfelelő meghatározása és ennek dokumentálása;
  2. a felelősség megosztásának pontos ismerete az alkalmazandó szerződés alapján;
  3. a felelősség megosztásának pontos ismerete az alkalmazandó jog alapján;
  4. proaktív hozzáállás a hatékony megoldás érdekében;
  5. a szerződés módosításának lehetősége;
  6. jövőre való felkészülés.

 

A Deloitte tájékoztatójának teljes anyagát ide kattintva közvetlenül is elérheti!

- H I R D E T É S -