Partnerek

A Beszerzés.hu együttműködő partnerei

A Hungarian Procurement Community (HPC) egy olyan szakmai platform, amely a hazai beszerzési és ellátási lánc területén dolgozó szakemberek összefogását, fejlődését és kapcsolatépítését támogatja. A közösség célja, hogy erősítse a beszerzési szakma elismertségét, elősegítse a vállalati beszerzési funkciók hatékonyabb működését, valamint támogassa az innovációt és a tudásmegosztást a szakmán belül.
A közösség programjai között szakmai rendezvények, networking események, mentorprogramok és tematikus műhelyek szerepelnek, amelyek lehetőséget biztosítanak a tapasztalatcserére és a gyakorlati tudás megosztására. A résztvevők olyan aktuális területeken kapcsolódhatnak be a közös munkába, mint a digitalizáció, a mesterséges intelligencia alkalmazása a beszerzésben, a fenntarthatóság, a szervezetfejlesztés vagy a „Nők a beszerzésben” kezdeményezés. A közösség emellett szakmai díjakkal, mentorprogrammal és nagyszabású eseményekkel is támogatja a beszerzők szakmai fejlődését és láthatóságát.
A tagság elsősorban beszerzőknek, beszerzési vezetőknek és ellátási lánc szakembereknek szól, akik szeretnének egy nyitott, támogató szakmai közeghez tartozni. A csatlakozók kapcsolatokat építhetnek, inspirációt szerezhetnek, részt vehetnek szakmai műhelymunkákban, valamint aktívan hozzájárulhatnak a hazai beszerzési kultúra fejlődéséhez. A közösség célja, hogy a tagok ne csak résztvevői, hanem alakítói is legyenek a beszerzés jövőjének.

A Magyar Logisztikai Egyesület (MLE) célja a logisztika társadalmasítása, a logisztikai tudásmegosztás, melynek két fő elemét az egyesület által szervezett oktatások, valamint a több évtizede, évente megjelenő Logisztikai Évkönyvek jelentik. Mindemellett a szervezet szakmai események létrejöttében is rendszeresen aktív szerepet vállal. Márkáját és tevékenységeit már többször is elismerték: több Business Superbrands és MagyarBrands elismerésben egyaránt részesült.

A Magyar Vállalatvezetők Üzleti Közössége (MVÜK) missziója, hogy egy sokszínű, támogató üzleti közösséget építsen, ahol a cégtulajdonosok és felsővezetők biztonságos és inspiráló környezetben oszthatják meg tudásukat, tapasztalataikat és kérdéseiket. A szervezet célja, hogy személyre szabott összekapcsolásokkal, tematikus programokkal és változatos eseményformátumokkal segítse tagjait abban, hogy fejlődjenek, és naprakész iparági, valamint gazdasági trendekhez jussanak. Ezáltal új nézőpontokat, valódi megoldásokat és hosszú távú partnerségeket eredményező üzleti kapcsolatokat építhessenek.

A Nagyvállalatok Logisztikai Vezetőinek Klubja logisztikai, raktározási, beszerzési és supply chain vezetőket tömörítő egyesület. Célja a logisztikai szakma fejlődésének elősegítésére, olyan önkéntes és emberi kapcsolatokon alapuló közösséget hoztunk létre, ahol a tagok egymást segítve törekszenek arra, hogy munkájuk könnyebbé, eredményesebbé és professzionálisabbá váljon. A klub fő célja, hogy elősegítse a logisztikai szakma fejlődését, inspirálja és támogassa a logisztikai területén dolgozó szakembereket.

A KUKA a világ egyik vezető intelligens, erőforrás-hatékony automatizálási megoldásaként ipari robotokat, autonóm, mobil robotokat (AMR), vezérléseket, szoftvereket és felhőalapú digitális szolgáltatásokat, valamint teljesen hálózatba kapcsolt gyártóberendezéseket kínál különböző iparágak számára, mint az autógyártás, elektronikai ipar, fém- és műanyaggyártás, fogyasztási termékek, e-kereskedelem/kiskereskedelem és egészségügy.

Az mfor.hu 2000 óta működő gazdasági portál és adatbázis, melynek alap működési elve a tematikus területek szerinti információszolgáltatás. A vállalati, makrogazdasági információkat kiegészítve az mfor.hu tematikus, szakmai blogjai is tájékoztatnak a gazdaság híreiről.

Az IIR 2000 szeptembere óta van jelen a magyar piacon. Éves szinten mintegy 120-150 különböző típusú szakmai rendezvényt szervez a vállalati felsővezetők és vezető szakemberek részére konferenciák, szemináriumok, tréningek, mesterkurzusok, workshopok és oklevelet adó képzések keretében.

A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara, illetve annak tisztségviselői és ügyintéző szervezete arra törekszik, hogy megvalósítsa a gazdasági kamarák legfontosabb feladatait, vagyis hogy a piaci versenyben a vállalkozói környezet javításával, gazdasági elemzésekkel, előrejelzésekkel, javaslatokkal, tanácsadással hatékonyan segítsék a kamara tagjait, a gazdasági élet szereplőit.

A Hello Event a 2000-ben létrehozott Confhotel Eventnek utódja, amely azzal a céllal jött létre, hogy a céges ügyfelek részére tréningekhez, workshopokhoz, továbbképzésekhez biztosítson helyszíneket. A cég – meghaladva alapításakor lefektetett célokat – mára már bármilyen jellegű rendezvény teljes körű szervezését el tudja látni: a kreatív tervezés első lépéseitől a lebonyolításig biztosítják a rendezvényhez kapcsolódó szolgáltatásokat, legyen szó csapatépítő programról vagy tematikus rendezvényről.

A Beszerzés.hu együttműködő partnere a beszerzés, valamint az ehhez kapcsolódó más területet szakmai híreinek monitorozásában, összegyűjtésében és közzétételében: a Károly Róbert PR & Marketing | KRPR.hu

A Beszerzés.hu napi gazdasági híreit a Magyar Távirati Iroda Zrt. biztosítja.