Félmillió forintos fizetésre vágynak a pályakezdők

Tavaly óta jelentősen nőtt a pályakezdők bérigénye, a 18 és 25 év közöttiek ma már félmillió forint körüli fizetést szeretnének – közölte a Work Force munkaerőközvetítő pénteken az MTI-vel.

Míg a fiatalok legnagyobb része tavaly még 350 ezer és 450 ezer forint közötti bruttó fizetésre vágyott, ma már a legtöbben 450 ezer és 600 ezer forintot szeretnének keresni kezdésként, a budapestiek még többet. Jelentősen csökkent közben azok aránya is, akik 200 és 350 ezer forint között keresnének, és jóval többen bíznak 800 ezer forint fölötti keresetben.

A visszajelzések szerint a munkahelyválasztást elsősorban a fizetés határozza meg a fiatalok körében, és a többségük nem tart attól, hogy nem talál a képzettségének megfelelő állást. A pályakezdők 71 százaléka szerint nem nehéz megfelelő munkahelyet találni, 64 százalékuk nem fél attól sem, hogy megfeleljen a munkáltatói elvárásoknak. A legtöbb pályakezdő közösségi médiában néz álláslehetőség után, de nőtt a munkaerőközvetítők jelentősége is, a tavalyi 24 százalék után idén már 43 százalék keresett náluk munkát. A munkaügyi központok szintén népszerűek, a munkáltatók saját hirdetési felületeit viszont egyre kevesebben keresik föl – tették hozzá.

A felmérést 18-25 év közöttiek 500 fős, reprezentatív mintáján 2023 májusában készítették. A válaszadók 18 százaléka a kereskedelmi és fogyasztói szektorban, 14 százaléka a gyártóiparban, 11 százalékuk az idegenforgalomban és a vendéglátásban dolgozott, a megkérdezettek között ez a három ágazat a legnagyobb foglalkoztató – olvasható a közleményben.

MTI
Címlapfotó: moerschy from Pixabay 

- H I R D E T É S -