Novembertől emelkedhet a tejtermékek ára

Székesfehérvár, 2010. szeptember 28., kedd (MTI)

November elsejétől ismét emelkedhet a tej és a tejtermékek ára Magyarországon, mert az azonnali piacon egyre nagyobb kereslet mutatkozik a nyerstej iránt – mondta Mélykúti Tibor, az Alföldi Tej Értékesítő és Beszerző Kft. (ATÉB) ügyvezető igazgatója kedden az MTI-nek.

Ez idén már a harmadik áremelést jelentheti: júliusban és szeptemberben egyaránt mintegy 4-6 százalékkal emelkedett a tejtermékek átadói ára. Ebben az évben januárban 62 forintról indult, s augusztusban mintegy 71-72 forint volt a szerződött tejár; a hazai árakat leginkább befolyásoló azonnali piacon pedig jelenleg meghaladja a kilogrammonként 80 forintot a tej ára – mondta el az ügyvezető igazgató.

A 123 magyar tejtermelő tulajdonában lévő ATÉB – melynek tulajdonosai mintegy 20-22 ezer tejelő szarvasmarhával rendelkeznek Magyarországon – idén július közepén még azt prognosztizálta, hogy júliusban 4-6, év végétől pedig további 4-6 százalékkal emelkedik a tej és a tejtermékek ára Magyarországon.

Az azonnali piacon folyamatosan élénk kereslet mutatkozik a nyerstej iránt; s míg az úgynevezett EU15-ök tagállamaiban több mint 30 eurocent, addig Magyarországon mintegy 25 eurocent a nyerstej átvételi ára. Ez nem tartható, hiszen a termelők költségei megemelkedtek, elsősorban a takarmányok drágulása következtében – magyarázta a szakember.

Mélykúti Tibor rámutatott: a jelenlegi piaci helyzetben a magyar feldolgozók nem visznek ki tejet az országból, hanem feldolgozzák. S mivel Európában is kevés a tej, az alacsonyabb árszinten lévő termékek – különösen az 1,5 százalékos zsírtartalmú, ultramagas hőmérsékleten hőkezelt (UHT) tej, valamint az olcsóbb trappista sajtok – nem érkeznek Magyarországra – közölte az ügyvezető igazgató.

Az Alföldi Tej Értékesítő és Beszerző Kft. 2008-ban 41 milliárd, 2009-ben 37 milliárd forint árbevételt ért el. Az ATÉB tulajdonában van a székesfehérvári tejfeldolgozó üzem; tavaly januárban adták át a társaság új logisztikai központját, amely csaknem egymilliárd forintos költséggel, európai uniós támogatással, mintegy 3500 négyzetméteren épült meg.

Az ATÉB székesfehérvári logisztikai központjában és tejfeldolgozó üzemében több mint ötszázan dolgoznak.

Hirdetés