Stratégiai szövetségre lép a Nokia és a Microsoft

Washington, 2011. február 10., csütörtök (MTI/APA/dpa)

Stratégiai szövetséget kötött a Nokia a Microsofttal, hogy a piacvezető finn vállalat az amerikai informatikai világcég támogatásával kitörjön jelenlegi szorult helyzetéből.

A pénteki bejelentés szerint a Nokia egyebek mellett a Microsoft által mobilkészülékekre kifejlesztett operációs rendszert fogja használni a jövőben készülékeiben saját rendszere, a Symbian helyett. A két vállalat új innovatív mobil megoldásokat is tervez közösen kifejleszteni, hogy megerősítse pozícióit az okostelefonok gyorsan bővülő piacán.

A Nokia az utóbbi időben háttérbe szorult legfőbb riválisaival szemben, elsősorban az Apple iPhone készüléke és a Google Android operációs rendszerének a népszerűsége miatt a Nokia érzékeny piaci veszteségeket szenvedett el az okostelefonok piacán.

A Nokia élére a Microsofttól átigazolt Stephen Elop vezérigazgató a döntés után elmondta: a két vállalat erősségeinek kombinációja páratlan globális pozíciót eredményez. A Nokia új stratégiája Magyarország számára sem mellékes, hiszen a komáromi Nokia-gyár az ország egyik legnagyobb exportra termelő vállalata, amely több mint ötezer embernek ad munkát.

A CCS Insight piackutató pénteki kommentárja szerint a Microsoft lehet az együttműködés nagy nyertese, de a szövetség egyik fél számára sem jelent holtbiztos megoldást az Apple és a Google túlerejének megtörésére.

A Canalys piackutató adatai szerint a tavalyi negyedik negyedévben a Microsoft operációs rendszerén futó mobiltelefonok piaci részesedése 3,1 százalékra esett vissza az egy évvel korábbi 7,2 százalékról, a legnagyobb piaci részesedést pedig a Google Android operációs rendszerén futó készülékek vívták ki maguknak 32,9 százalékkal.

Az együttműködés “óriási előnyt jelent a Microsoftnak” – mondta Pete Cunningham, a Canalys elemzője, rámutatva, hogy a Windows 7 Phone bevezetése vontatottan indult, mivel egyetlen készülék gyártó sem adott neki prioritást. “A Microsoft szemszögéből egy egyszerűen fantasztikus” – tette hozzá.

Miközben az iPhone és az Android egyre nagyobb népszerűségre tesz szert a felhasználók körében, a Windows 7 Phone operációs rendszernek már az is problémát jelent, hogy megvesse a lábát a piacon.

“A Windows márka és a Windows Mobile platform kombinációja kevés jelét mutatta az elmúlt néhány hónapban az elfogadottság javulásának egy egyébként pezsgő piacon, még olyan nagy készülék gyártóktól, mint a HTC Corp. és a Samsung Electronics Co. Ltd., illetve számos nagy hálózati szolgáltatótól kapott támogatással, illetve a hatalmas reklámköltségekkel együtt sem” – írja a Sanford Bernstein elemzése.

A Windows Phone 7 operációs rendszeren futnak például a Microsoft régi partnere a HTC mobiltelefonjai, a Mozart és HD7 készülékek, a Samsung Omnia 7 és a Dell Venue Pro.

A Microsoft arra számít, hogy az együttműködés “segíti a Windows Phone operációs rendszer elterjedését” a Nokia “hardver fejlesztés és nyelvi támogatás terén szerzett tapasztalatainak köszönhetően, a szoftver használatának különböző árkategóriák széles választékára, több piaci szegmensre és földrajzi régióra való kiterjesztésével”.

A Microsoft a fejlődő piacok gyorsabb és hatékonyabb megnyitását is reméli még az együttműködéstől, mivel a Nokia és a helyi szolgáltatók között kialakult számlázási rend megkönnyíti majd a Windows operációs rendszeren futó mobiltelefonok vásárlását olyan területeken is, ahol még nem terjedt el a hitelkártya használata.

Előnyös a Microsoft számára az is, hogy a Nokia keresési szolgáltatásai minden eszközön és szolgáltatás keretében a Bing keresőmotorra épülnek majd, valamint a Microsoft adCenter végzi majd el a célzott hirdetési szolgáltatásokat a Nokia teljes készülékcsaládja és szolgáltatásai számára.

Az Apple szóvivője Londonban elzárkózott az együttműködés következményeinek kommentálásától, a Google szóvivőjét pedig a Dow Jones hírügynökségnek nem sikerült elérnie.

A Nokia adózott eredménye 21 százalékkal csökkent a tavalyi negyedik negyedévben az egy évvel korábbihoz képest, miután a versenytársak vevőket oroztak el a világ legnagyobb mobilkészülék gyártójától, így a csoport globális piaci részesedése 31 százalékra zsugorodott 35 százalékról.

Hirdetés

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..