A GDP 1,2 százalékkal nőtt tavaly, az infláció januárban 4 százalék volt

Budapest, 2011. február 15., kedd (MTI)
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) fontos makrogazdasági adatokat közölt kedden: publikálta, hogy a bruttó hazai termék (GDP) 0,2 százalékkal nőtt 2010 negyedik negyedévében a harmadik negyedévhez képest, a múlt év egészében a gazdaság teljesítménye 1,2 százalékkal haladta meg az előző évit, a fogyasztói árak az idén januárban 4,0 százalékkal emelkedtek az előző év januárjához viszonyítva, az ipari termelés volumene pedig tavaly 10,5 százalékkal volt magasabb, mint 2009-ben.

Az MTI által megkérdezett makrogazdasági elemzők szerint kellemes meglepetés volt a GDP negyedik negyedéves növekedési üteme az ipari termelés decemberi, egyszeri visszaesése ellenére; az infláció januári csökkenése miatt pedig valószínűleg elmarad a jegybanki kamatemelés februárban.

A negyedik negyedévben 2 százalékkal nőtt a GDP az egy évvel korábbihoz képest, a naptárhatás kiszűrésével 1,8 százalékos volt a növekedés, míg a szezonálisan és naptárhatással kiigazított adat -, amely igyekszik az egyedi és rendkívüli tényezőket is kiszűrni – 2,4 százalékos növekedést mutat. Elemzők 1,8-2,1 százalékos éves növekedést vártak a tavalyi utolsó negyedévre.

A fogyasztói árak az idén januárban 4,0 százalékkal emelkedtek az előző év januárjához viszonyítva, és 0,7 százalékkal haladták meg a tavaly decemberi szintet – közölte a KSH. Londoni elemzők 4,28 százalék körüli éves inflációt vártak.

Mináry Borbála, a KSH statisztikai főosztályvezetője elmondta: az inflációt főként az üzemanyagok és az élelmiszerek drágulása húzta felfelé. A havi áremelkedésből utóbbi körülbelül 0,4, míg előbbi 0,2 százalékot tesz ki. A maginfláció az idén januárban 0,1 százalék, 12 havi összehasonlításban 1,7 százalék volt, mérsékeltebb a decemberi 2,0 százaléknál.

Árokszállási Zoltán, az Erste Bank elemzője úgy értékelte: az ipari termelés decemberi csökkenése ellenére pozitív meglepetés, hogy a GDP nőtt a negyedik negyedévben. Árokszállási Zoltán 2011-re 2,8 százalékos gazdasági növekedést vár.

Árokszállási Zoltán hangsúlyozta: a meglehetősen gyenge decemberi ipari termelési adatok után “megkönnyebbülés” a GDP adat. Hozzátette: a KSH kedden közölt adatai az ipari termelés decemberi lassulásáról tanúskodnak, ugyanakkor ez valószínűleg átmeneti csökkenés lehetett, amely a naptárhatással magyarázható. Elmondta: 2010 decemberében volt egy szombati munkanap 11-én, amikor vélhetően sok vállalat nem termelt, sokan mentek szabadságra. Ha egy decemberben egy nap termelés kiesik, az akár 6-7 százalékkal is csökkentheti a termelést. Hangsúlyozta: a beszerzési menedzser indexek Magyarországon, és legfontosabb exportpartnerünknél, Németországban is nőttek, így az ipari termelés decemberi visszaesése valószínűleg átmeneti.

A GDP növekedésének forrása továbbra is az export volt, de lassan a belső kereslet is felzárkózhat, a harmadik negyedévben már a háztartások fogyasztása is pozitívan járult hozzá a növekedéshez, és lassan a beruházások is növekedésnek indulhatnak – vélte Árokszállási Zoltán. Az idén is az export lehet a gazdaság bővülésének legfontosabb “lába” – mondta a makroelemző, aki 2011-re 2,8 százalékos GDP-növekedést vár. Az inflációs adatokról Árokszállási Zoltán kiemelte: egyértelműen pozitív meglepetés a 4 százalékos infláció, az Erste elemzője 4,4 százalékos drágulást várt.

Barta György, a CIB Bank vezető elemzője szerint kellemes meglepetés volt a GDP negyedik negyedéves növekedési üteme az ipari termelés decemberi, egyszeri visszaesése ellenére; az infláció januári csökkenése miatt valószínűleg elmarad a kamatemelés februárban. A szakember szerint a negyedik negyedéves GDP-adat azt mutatja, hogy a korábbi óvatos fellendülés nem állt meg.

A GDP-t tekintve az elemző szerint valószínűleg az ipar volt a fő húzóerő, annak ellenére, hogy decemberben az ipari termelésben nem várt és meglepően nagy visszaesés volt. Barta György úgy gondolja, hogy ez az egyedi rossz adat nem változtat a trenden, és az elkövetkező pár hónapban fennmaradhat a decemberit megelőző ipari növekedési dinamika.

A nemzeti össztermék növekedésére az elemző szerint negatívan hatott a mezőgazdaság a rossz időjárás miatt, és negatívan befolyásolta a növekedést az építőipar is. A szolgáltatóiparban azonban már megmutatkozhatott egy kismértékű emelkedés, és lassulhatott a beruházások visszaesése is. A felhasználási oldalon valószínűleg a nettó export maradt a növekedés fő mozgatója. Az elemző úgy véli, hogy 2011-ben már valószínűleg a magánfogyasztás is nagyobb szerepet kap a növekedésben.

Londoni felzárkózó piaci elemzők a keddi adatismertetések után azt jósolták, hogy leállhat a magyar jegybank (MNB) szigorítási ciklusa a vártnál alacsonyabb, éves szinten 4 százalékos januári infláció és a hosszú távú potenciális ütemnél még mindig lassabb gazdasági növekedést jelző adatok nyomán. Az MTI előzetes felmérésébe bevont londoni befektetési és elemző házak felzárkózó piaci szakértői megjósolták ugyan, hogy a tizenkét hónapra számolt januári infláció alacsonyabb lesz a kiugró, 4,7 százalékos decemberi éves ütemnél, de a citybeli elemzők prognózisainak átlaga így is 4,28 százalék volt.

A hazai össztermék (GDP) tavalyi utolsó negyedévi, éves összevetésű növekedési ütemére adott londoni előrejelzések 1,9-2,1 százalék között mozogtak. A keddi gyorsbecslés szerint 2010 negyedik negyedévében 2 százalékkal volt magasabb a GDP-érték, mint egy évvel korábban, vagyis ez az adat jórészt megfelelt a citybeli várakozásnak. A JP Morgan bankcsoport londoni elemzői közölték: a továbbiakban 3-4 százalékos sávba visszasüllyedő éves magyarországi inflációs ütemeket várnak.

Hirdetés

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..