Drasztikusan drágult a cukor és a liszt

Budapest, 2011. március 11., péntek (MTI)

A fogyasztói árak februárban 0,4 százalékkal nőttek az egy hónappal korábbihoz képest, és 4,1 százalékkal haladták meg az egy évvel azelőtti szintet – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken.

Az elemzők 4,2 százalékos inflációt vártak februárra.

Az élelmiszerárak egy hónap alatt 1,2 százalékkal növekedtek, ezen belül meredeken, 16 százalékkal emelkedett a cukor és 9,3 százalékkal a liszt ára – mondta Mináry Borbála, a KSH főosztályvezetője.

Az idén az első két hónapban átlagosan 4,0 százalékkal voltak magasabbak az árak, mint az előző év azonos időszakában.

A maginfláció februárban 0,3 százalék, 12 havi összehasonlításban 1,9 százalék volt. A nyugdíjas fogyasztói kosárra számított 12 havi áremelkedés 4,8 százalék, az egyhavi 0,7 százalék volt.

A fogyasztói árak 2010-ben átlagosan 4,9 százalékkal emelkedtek, idén januárban a 12 havi infláció 4,0 százalék volt. Tavaly februárban a havi infláció 0,3 százalék, a 12 havi 5,7 százalék volt.

Az idei év februárjában januárhoz viszonyítva a legnagyobb mértékben, 1,2 százalékkal az élelmiszerek árai emelkedtek. A már említett cukor és liszt mellett az idényáras élelmiszereknél (burgonya, friss zöldség, gyümölcs) 4,7 százalékos drágulást, a kakaónál 3,2 százalékos, a kávénál 2,2 százalékos áremelkedést mért a KSH. Ugyanakkor egy hónap alatt 2,2 százalékkal csökkent a sajt, 1,6 százalékkal a sertészsiradék ára.

A feldolgozott élelmiszerek a maginflációt is befolyásolják, így, ha ebben az árucsoportban az átlagnál gyorsabban emelkednek az árak, akkor az a maginfláció gyorsulásával jár – jelezte Mináry Borbála.

Egy hónap alatt egy százalékkal nőtt a háztartási energia ára, ezen belül 2,4 százalékkal a vezetékes gázé.

A szolgáltatások havi árváltozása is 0,4 százalék volt, ezen belül a csatornadíj 6,4 százalékkal, a vízdíj 1,6 százalékkal emelkedett.

Az egyéb cikkek, és ezen belül a járműüzemanyag árai sem változtak januárhoz képest.

Az elmúlt 12 hónap alatt az élelmiszereknél 7,4 százalékos áremelkedést mért a KSH. Ezen belül a liszt ára 44,1 százalékkal, a cukoré 28,2 százalékkal, az idényáras élelmiszereké 26,8 százalékkal, az étolajé 18,9 százalékkal nőtt. Csökkent 7,4 százalékkal a tojás és 5,7 százalékkal a sertészsiradék ára.

Egy év alatt 7,0 százalékkal nőtt a háztartási energia ára, ezen belül a vezetékes gázé 16,5, a távfűtésé 11,8 százalékkal.

Az egyéb cikkeknél 6,2 százalékos áremelkedés volt, az árucsoporton belül meredeken, 16,5 százalékkal emelkedett a járműüzemanyagok ára, a gyógyszerek ára 1,9 százalékkal nőtt.

A szolgáltatások árai egy év alatt az átlag alatt, 1,9 százalékkal emelkedtek, ezen belül a csatornadíj 9,4, a szemétszállítás 4,3, a vízdíj 3,7 százalékkal drágult.

A ruházkodási cikkeknél kismértékű, 1,4 százalékos, a tartós fogyasztási cikkeknél 1,8 százalékos áremelkedést mért a KSH 12 hónap alatt.

- H I R D E T É S -