Az ÉVOSZ mérnökár alkalmazását javasolja az új közbeszerzési törvényben

Budapest, 2011. március 24., csütörtök (MTI)

Az ajánlatkérők csak akkor írhassanak ki közbeszerzést, ha rendelkeznek a hitelesen kalkulált (mérnök-) ár ellenértékével, azt az ajánlattevőt pedig ki kell zárni az eljárásból, amelyik a mérnökártól több mint 20 százalékkal olcsóbban, vagy drágábban vállalná a munkát – egyebek mellett ezt javasolja az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ).

A szövetség, csütörtökön az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint visszatérő probléma, hogy az ajánlatkérő pénzéből nem építhető meg az, amire ajánlatot kért. Különösen érzékeny ez a probléma akkor, ha uniós támogatás van a projekt mögött, hiszen akkor újra indul az egész folyamat.

Az ÉVOSZ javaslata szerint legyen egy olyan költségbecslési segédlet, amellyel előre kalkulálható az épület ára – ezt hívják a szakmában mérnökárnak. Jelenleg a megrendelő utasítása szerint készül a mérnökár is, a segédlettel megszűnne az ebből fakadó alulárazás.

A mérnökárat mindig fel kellene tüntetni az ajánlattételi felhívásban, így tudnák az ajánlattevők azt, hogy az ettől több mint 20 százalékkel való eltérés kizárással jár. Az ÉVOSZ így szüntetné meg azt a gyakorlatot, hogy a valós ár alatt vállaljanak munkát a cégek, megágyazva ezzel a lánctartozásnak.

A másik fontos javaslat az, hogy önmagában csak az ár ne lehessen döntő egy építés odaítélésénél. Mindig egybe kell vetni az árat a kapott értékkel – áll a közleményben. A bírálat során számítson értéknek az energiatakarékosabb épület, vagy az a tény, hogy az ajánlattevő az ágazati átlagot meghaladó bértarifát tartalmaz, illetve rendezettek a munkaügyi kapcsolatai.

Az ÉVOSZ száműzné a közbeszerzésekből a feltétel nélküli bankgaranciát, amely a megrendelői erőfölény egyik eszköze. A feltételhez kötött bankgarancia maradhatna szerintük, de csak úgy, ha jogszabály mondaná ki a lehívás feltételeit.

Hirdetés

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..