Gyenge-közepes gabonatermés várható az idén

Jakab István a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Országos Szövetségének (Magosz) elnöke szerint gyenge-közepes gabonatermés várható őszi búzából az idén.2011.június 3. (MTI)

Jakab István szerint a vetések mostani állapota miatt, és mert a tavaly téli csapadékos időjárás következtében 200 ezer hektárral kevesebb területen vetettek a gazdák, az idén 3,5 millió tonna termés várható az országban.
A szakember egy orosházi határbejárás előtt tartott sajtótájékoztatóján emlékezetett arra, hogy tavaly 3,7 millió tonna búza termett, s a mostani kilátások alapján nem tanácsolja a gazdáknak, hogy a kombájn mellől, olcsóbban adják el a termésüket a felvásárolóknak.
A politikus, aki egyben az országgyűlés alelnöke is, elmondta, hogy már tavaly is figyelmeztetett arra, hogy nem igazak a magas termésről szóló előzetes híresztelések, ám ennek ellenére sok gazda a kombájn mellől rögtön eladta a termését a felvásárlóknak, akik később dupla vagy háromszoros áron értékesítették a búzát. Felhívta a figyelmet arra, hogy akkor előzetesen hektáronként 4,4 tonnáról szóltak a híresztelések, s végül egy tonnával lett kevesebb az átlagtermés.
Jakab István ezért arra kérte a gazdákat, hogy idén ne üljenek fel a magas termésátlagról szóló pletykáknak, mert a Magosz számításai szerint a kisebb termés miatt nem fog csökkenni a mostani felvásárlási ár a következő időszakban.
Ezt a véleményét erősítette meg Szabó István, a Békés Megyei Kormányhivatal mezőgazdasági szervezetének vezetője is, aki elmondta: Békésben a csapadékos időjárás miatt 20 ezer hektárral kevesebb területen, mintegy 90 ezer hektáron vetettek a gazdák őszi búzát, s ahol sikerült is a földbe vetni a magot, ott is vegyes képet mutatnak a táblák. Hozzátette: a hivatal is legfeljebb közepes terméseredményekre számít, s szerinte sem fog a mostani felvásárlási ár csökkeni.

Hirdetés