Órákig szüneteltette csütörtökön a Unilever több tucatnyi termékének online nagy-britanniai árusítását a Tesco, miután a fogyasztási, háztartási cikkeket és élelmiszereket árusító óriásvállalat jelentősen emelni akarta nagybani árait a font meredek értékvesztésére és ennek importdrágító hatására hivatkozva. A Unilever és a Tesco csütörtök este bejelentette, hogy a vitát sikerült rendezni.

A Tesco – a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat – internetes értékesítési felületéről csütörtökre húsz Hellmann’s márkájú majonéz- és szószféleség, számos Flora margarinkészítmény, Persil mosóporok, valamint dobozos fagylaltok, tisztálkodószerek, fogkrémek tűntek el. A legnagyobb visszhangot azonban a Nagy-Britanniában rendkívül népszerű, élesztőkivonat-alapú szószkészítmény, a Marmite forgalmazásának leállítása keltette.
A Tesco online vásárlási oldalán az “Elnézést kérünk, e termék jelenleg nem kapható” felirat volt olvasható még csütörtök este is az érintett cikkek képe alatt.
A Unilever – a legnagyobb brit fogyasztásicikk-gyártó vállalatcsoport – azonban bejelentette, hogy az “ellátási helyzetet” sikerült megoldani. Csütörtök este a Tesco is rövid közleményben tudatta, hogy a két cég megállapodásra jutott, de azt egyikük sem részletezte, hogy az egyezség mit tartalmaz.
A vita előzményeként a Unilever jelentősen – piaci források szerint egyes esetekben 10 százalékkal – emelni kívánta nagybani értékesítési árait, amit a Tesco nem fogadott el.
A Unilever érintett termékeit a másik három nem diszkontjellegű országos brit áruházlánc, a Sainbury’s, a Morrisons és a Waitrose is árulja. E cégek csütörtök estig hivatalosan nem kommentálták a Unilever áremelési szándékát, de a médiának nyilatkozó piaci források szerint e szupermarket-hálózatok is vitában álltak a brit-holland fogyasztóicikk-óriással.
A brit kiskereskedelemben folyamatos és ádáz árháború dúl, és a Brit Kiskereskedelmi Szövetség (BRC) e héten kiadott állásfoglalásában arra hívta fel a figyelmet, hogy a font gyengülése és az elmúlt évek élelmiszerár-deflációja után a szektor képtelen pótlólagos költségeket érvényesíteni a fogyasztói árakban.
A font 17 százalékkal gyengült az euróval szemben, kereskedelmi súlyozású árfolyamindexe pedig – amely a brit gazdaság legfőbb kereskedelmi partnereinek devizakosarához méri a font értékét – mélységi rekordra süllyedt azóta, hogy a brit EU-tagságról június 23-án tartott népszavazáson a többség a kilépésre voksolt.
Az egyik legnagyobb londoni pénzügyi-gazdasági elemzőház, a Capital Economics a font megpróbáltatásairól összeállított legutóbbi tanulmányában kiemelte: az ázsiai kereskedésben múlt pénteken bekövetkezett “villámkrach” óta – amikor a font két perc alatt 6 százalékot zuhant, mielőtt valamelyest visszakapaszkodott volna – a befektetők most már attól tartanak, hogy a font további esése akár potenciális fontválsághoz is vezethet.
Jóllehet a hirtelen zuhanást később több piaci szereplő egy hibás kereskedési algoritmussal magyarázta, a font azóta sem tért vissza korábbi árfolyamszintjére, és a piacon már megfigyelhető, hogy a befektetők egyre több védőpozíciót vesznek fel a font további zuhanása ellen – hangsúlyozták a Capital Economics londoni elemzői.

Hirdetés