Csökken a globalizáció, nő a politika súlya idén a gazdaságban a PwC előrejelzése szerint

Az idén háttérbe szorul a globalizáció, a világkereskedelem a globális termelésnél kisebb mértékben nő, miközben a politika meghatározó bizonytalansági és gazdasági tényezővé lép elő a PwC tanácsadó cég előrejelzése szerint.
Az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményben rámutattak, a világ egyes részein újjáéledő gazdasági nacionalizmus próbára teszi a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) szabályait, és valószínűleg nyomás alá kerül a világ legjelentősebb kétoldalú kereskedelmi útvonala (Egyesült Államok-Kína) is.

Barret Kupelian, a PwC vezető közgazdásza a közlemény szerint elmondta, szorosan figyelemmel fogják kísérni az orosz-amerikai kapcsolatokat, amelyek kihatással lehetnek Kelet-Európára, a Közel-Keletre, és potenciálisan Kelet-Ázsiára, valamint az iráni nukleáris megállapodásra.

A politikai tényezők közül kiemelték, hogy akár fél tucat választást is tarthatnak az euróövezet országaiban. Németországban, Franciaországban, Hollandiában, valamint potenciálisan Olaszországban és Görögországban is általános választások lesznek, amelyek zavart hozhatnak ezen országok rendes politikai ciklusában.

Az előrejelzés szerint az eurövezetben a periféria-országok közül várhatóan Írország gazdasági növekedése lesz a legnagyobb, évi 3 százalékkal, míg a magterületeket Franciaország és Hollandia vezeti majd, évi 1,5 százalékos növekedéssel.

A PwC várakozásai szerint az Egyesült Államok a munkahelyteremtés és a háztartási fogyasztás erősödésének köszönhetően idén a G7 csoportban a leggyorsabb, mintegy 2 százalékos gazdasági növekedést ér el 2017-ben. A növekedés mértéke még ennél is nagyobb lehet, ha az új kormányzat megvalósítja az adócsökkentésre és az infrastrukturális kiadások növelésére vonatkozó terveit – tették hozzá.

Kitértek arra is, elképzelhető, hogy az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve gyorsabb ütemű szigorításba kezd, mint azt jelenleg feltételezik.

Hirdetés