Csak a végelszámolások száma nőtt, felszámolásból és kényszertörlésből kevesebbet regisztráltak a harmadik negyedévben

A felszámolási eljárások száma 2,7 százalékkal, a kényszertörlések száma pedig 26,2 százalékkal csökkent a harmadik negyedévben az egy évvel korábbihoz képest, az első háromnegyedévben pedig az éves  visszaesés mindkettőnél meghaladta a 20 százalékot, miközben a végelszámolások száma 21,7 százalékkal emelkedett – közölte az MTI-vel a Bisnode üzletiinformáció-szolgáltató.

Július-szeptemberben 1 787 felszámolási eljárást, valamint 4 725 kényszertörlést regisztráltak a Bisnode sajtóközleménye szerint. Ebben arra is kitérnek: az utóbbi három évben fokozatosan csökken a felszámolási eljárások és a kényszertörlések száma.

Idén az első kilenc hónapban 32 új csődöt regisztráltak, ami lényegében megegyezik a tavaly mért azonos időszakival.

A végelszámolások száma – amikor a tulajdonos dönt a megszűnésről, és jellemzően eleget tud tenni a követeléseknek – az elmúlt három hónapban kétezerrel  nyolcezer körülire nőtt – közölte a Bisnode.

A bedőlő cégek aránya a közlemény szerint egy ágazatot leszámítva minden iparágban mérséklődött vagy stagnált. A közigazgatási szektorban növekedett a felszámolások és csődök aránya 0,36 százalékponttal, azonban ez a terület még így is a kevésbé kockázatos iparágak közé tartozik.

A legkevésbé kockázatos iparágak a bedőlési arányok alapján 2017-ben a humán-egészségügyi, szociális ellátás, az oktatás, a számítógép, elektronikai, optikai termék gyártása, a bányászat, kőfejtés és a szakmai, tudományos, műszaki tevékenység.

A legkockázatosabb iparágak listáján a vezető helyet átvette az élelmiszer, ital, dohánytermékek területe. Ezt követi a listán a gépjármű, motorkerékpár kereskedelme, javítása, a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás, az adminisztratív és szolgáltatást támogató tevékenység, a nagykereskedelem.

- H I R D E T É S -