Építőipari beruházási kódex készül

Az építőipar szakmai szervezetei ajánlásokat fogalmaztak meg a közpénzből finanszírozott beruházások előkészítésére, tervezésére és megvalósítására, ez az úgynevezett beruházási kódex, amelynek a gyakorlati alkalmazása nagy mértékben hozzá tud majd járulni a magyar gazdaság és azon belül az építőipar sikeréhez – mondta Nagy Gyula, a Magyar Mérnöki Kamara (MMK) elnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Az ajánlásokat a Magyar Mérnöki Kamara, a Magyar Építész Kamara, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségével (ÉVOSZ) közösen dolgozta ki. Nagy Gyula szerint a szervezetek által készített dokumentum a beruházási törvény szakmai alapja lehet, ami pontosan meghatározza többek között a beruházási lánc résztvevőit, feladataikat, tevékenységi és felelősségi körüket.

A kiadott közlemény szerint a szakmai koncepció alapvető célja olyan előkészítési, tervezési, beruházási rendszer létrehozása, amely garantálja, hogy a beruházások a tervezett határidőn és költségkereten belül, a tervezett minőségben készüljenek el.

A kamara elnöke a szakmai ajánlás részletei közül kiemelte, a dokumentumban az építtető érdekében előírták a kiviteli tervből történő pályáztatást. Ezáltal a kivitelező tisztában lesz az alapfeladattal és ennek ismeretében határozza meg az árat. Ezen felül beszámolt egy új szereplő, a beruházás lebonyolítói munkakör kialakításáról, ami az elnök szerint jelen van ugyan a piacon, de nem terjedt el általánosan.

A szakmai ajánlásokat tartalmazó dokumentumot már átküldték az építésgazdasággal foglalkozó minisztériumoknak, így a Miniszterelnökségnek, valamint az Innovációs és Technológiai Minisztériumnak is.

MTI

- H I R D E T É S -