A Bonafarm csoport beszerzési szervezete lett 2018-ban Az Év Beszerzési Csapata

Az MLBKT 2018-ban a Bonafarm csoport beszerzési szervezetének ítélte oda Az Év Beszerzési Csapata díjat. A Társaság ebben az évben először hirdette meg ezt a díjat, hangsúlyozva ezzel, hogy kiemelkedő eredmények elérésében nélkülözhetetlen az egyéni teljesítmények mellett a megfelelő csapatmunka is.

Az MLBKT idei díjazottjai 

A Bonafarm csoport az elmúlt évek alatt jelentős élelmiszeripari vállalattá nőtte ki magát, amelynek során a beszerzési szervezet is alapvető változásokon ment keresztül, mialatt folyamatosan szembesült a dinamikus bővülésből eredő kihívásokkal. Jelentős belső fejlesztésekkel tudták integrálni a dinamikusan növekvő, heterogén és operatív szinten is jelentős fluktuációt mutató csapatot. Ebben a folyamatosan változó vállalati keretben tettek jelentős lépéseket a folyamatok egységesítésére, hatékonyságának javítására. Központosították a tagvállalataik által korábban nagy önállósággal végzett beszerzési feladatokat, kialakítva egy olyan szervezeti megoldást, amely biztosítja a beszerzési feladatok jellegük szerinti felügyeletét vagy centralizálását.

Kiemelendő a beszerzési célok, eszközöket, eredmények kiváló kommunikációja az érintettek felé, a kreatív hozzáállás a munkatársak kiválasztása, a tudásátadás és a teljesítmény motivációban valamint a központi csapat elkötelezettsége a beszerzési folyamat szüntelen fejlesztése irányában.

Az Év Beszerzési Menedzsere díjat az MLBKT idén nem adta ki.

Díjátadó ünnepség: Az ünnepélyes díjátadóra az MLBKT 26. éves kongresszusán, november 14-én kerül sor Siófokon.

Hirdetés