Négy éves mélyponton a GDP-növekedés az unióban

A tavalyi negyedik negyedévben négy éves mélypontra esett vissza az euróövezetben a gazdasági növekedés, de uniós szintes sem sokkal jobb a helyzet az előző negyedévihez képest az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat csütörtökön kiadott előzetes adatai szerint.

A 2018-as negyedik negyedévben az euróövezet 19 tagállamában és az Európai Unió 28 tagállamában egyaránt 0,2 százalékkal nőtt a bruttó hazai termék (GDP) szezonális kiigazítással az előző negyedévhez képest.

A negyedik negyedévben elért 0,2 százalékos negyedéves GDP-növekedés 2014 második negyedéve óta a legalacsonyabb.

Éves bázison az euróövezetben 1,2 százalékkal, az EU-ban 1,4 százalékkal nőtt a GDP a harmadik negyedévi 1,6 és 1,8 százalékos éves növekedés után.

Tavaly az egész évben az euróövezetben 1,8 százalékkal, az Európai Unióban 1,9 százalékkal nőtt a GDP a 2017-eshez képest. Az éves GDP-növekedés mindkét régióban 2,4 százalék volt 2017-ben.

Magyarországon az Eurostat adatai szerint a 2018-as negyedik negyedévben 1,1 százalékkal nőtt negyedéves és 4,8 százalékkal éves bázison a GDP. A harmadik negyedévben 1,3 százalék volt a negyedéves és 5,1 százalék az éves GDP-növekedés Magyarországon.

A már rendelkezésre álló adatok alapján a magyarországi 4,8 százalékos negyedik negyedévi éves növekedésnél nagyobb növekedési ütemet, 5,5 százalékosat csak Lettország ért el. A lengyel növekedés 4,6 százalék, a romániai és a szlovák 4,0 százalék volt.

Magas éves GDP-növekedési ütemet érhetett még el Szlovénia, Írország és Málta is, de még nem állnak rendelkezésre a negyedik negyedévi adatok. A harmadik negyedévben a szlovén és az írországi gazdaság évi 5,0 százalékkal, a máltai 7,9 százalékkal növekedett.
A német gazdaság negyedéves bázison nulla növekedést ért el a negyedik negyedévben a harmadik negyedévi 0,2 százalékos negyedéves csökkenés után. A német éves növekedési ütem 0,6 százalékra esett vissza a negyedik negyedévben a harmadik negyedévi 1,2 százalékról.

Az olasz gazdaság statisztikailag recesszióba süllyedt, miután két egymást követő negyedévben is csökkent a gazdaság teljesítménye. A harmadik negyedévi 0,1 százalék után a negyedik negyedévben 0,2 százalékkal csökkent az olasz bruttó hazai termék. Az éves GDP-növekedés a harmadik negyedévi 0,6 százalék után a negyedikben 0,1 százalék lett Olaszországban.

MTI

- H I R D E T É S -