Tizenegy éves mélyponton az euróövezeti munkanélküliségi ráta

A piaci várakozásokkal összhangban tizenegy éves mélyponton maradt a munkanélküliségi ráta az euróövezetben júliusban.

Az Európai Unió statisztikai hivatala (Eurostat) által pénteken kiadott jelentés szerint az euróövezet 19 tagállamában a munkanélküliségi ráta szezonális kiigazítással 7,5 százalékon állt júliusban, csakúgy mint júniusban. Az Európai Unió 28 tagállamában május és június után ugyancsak 6,3 százalékon tartotta magát a mutató.

H I R D E T É S

Egy évvel korábban, 2018 júliusában az euróövezetben 8,1 százalékon, az EU-ban 6,8 százalékon állt a munkanélküliségi ráta.

A júniusi és júliusi munkanélküliségi ráta értéke az euróövezetben 2008 júliusa óta, az EU-ban pedig az uniós statisztikák készítésének kezdete, 2000 januárja óta a legalacsonyabb szinten állt.

Júliusban 15 millió 613 ezren voltak munka nélkül az Európai Unióban, ebből 12 millió 322 ezren az euróövezet tagországaiban. A júniusival összevetve a munkanélküliek száma az EU-ban 27 ezerrel nőtt, az euróövezetben viszont 16 ezerrel csökkent. A 2018. júliusival összevetve az EU-ban 1 millió 93 ezerrel, az euróövezetben pedig 898 ezerrel fogyatkozott a munkanélküliek száma.

A júliusi adatsor nem teljes. Észtországból és Magyarországról a júniusi, Görögországból és Nagy-Britanniából pedig a májusi a legutolsó adat.

Az egy évvel korábbihoz képest csak három uniós tagállamban – Litvániában, Luxembourgban és Svédországban – emelkedett a munkanélküliségi ráta júliusban.

A helyzet Görögországban javult a legnagyobb mértékben, a legutolsó rendelkezésre álló, májusi adatok szerint 19,4 százalékról 17,2 százalékra süllyedt a mutató. Horvátországban 1,3 százalékponttal 7,1 százalékra, Cipruson ugyancsak 1,3 százalékponttal 7,0 százalékra, Szlovákiában 1,2 százalékponttal 5,3 százalékra, Spanyolországban pedig 1,1 százalékponttal 13,9 százalékra mérséklődött a munkanélküliségi ráta.

A legalacsonyabb munkanélküliségi rátát júliusban is Csehországban regisztrálták, 2,1 százalékost, majd Németország következik 3,0 százalékkal, Lengyelország 3,3 százalékkal, valamint Hollandia és Málta 3,4-3,4 százalékkal. A munkanélküliségi ráta továbbra is Görögországban és Spanyolországban volt a legmagasabb.

Az Eurostat adatai szerint Magyarországon júniusban 3,5 százalékon állt a munkanélküliségi ráta, 0,1 százalékponttal nőtt az előző hónaphoz képest. Egy évvel korábban, 2018 júniusában 3,7 százalékon állt a mutató.

MTI

Hirdetés