Több lesz a csőd a Brexit miatt az EU-ban is

Az átmeneti időszak várhatóan túl rövid lesz ahhoz, hogy megszülessen az Egyesült Királyság és az Európai Unió szabadkereskelmi megállapodása, és ennek fájdalmasak lesznek a következményei. Egyebek mellett ez áll az Atradius hitelbiztosító Brexit-elemzésében.

A tanulmány szerint folytatódik a brit csődhullám, a tavalyi 8 százalék után az idén további 7 százalékkal több vállalat válik fizetésképtelenné, mint a kilépésről szóló népszavazás előtti időszakban. A Brexit legnagyobb vesztese a brit gazdaságban a kiskereskedelem, de az autóipar is katasztrofálisan teljesít. Nagy-Britannia kilépése az Uniós tagállamok számára is visszaesést jelent.

H I R D E T É S

A hitelbiztosító elemzői emlékeztetnek arra, hogy az Unió szabályai, így az áruk szabad áramlásáról szóló megállapodás is, 2020. december 31-ig érvényesek az Egyesült Királyság számára. Ha az év végéig nem sikerül új egyezményt kötni, a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) tarifái alapján szabják majd ki a vámokat. A piacvezető hitelbiztosító országigazgatója szerint ez súlyosan érinti az eddigi bizonytalanságtól eleve meggyengült brit gazdaságot.– „Fontos tudni, hogy a brit export 48 százaléka az Európai Unióba irányul, plusz 16 százalék olyan országokba (Norvégia, Korea, Dél-Afrika), amelyeknek van szabadkereskedelmi megállapodása az EU-val. Tehát a teljes brit kivitel 64 százalékát sújtja majd egy 5,7 százalékos vámtarifa. Ugyanakkor az Unió exportjának mindössze 16 százaléka jut az Egyesült Királyságba. Már ebből is érzékelhető az a feszültség, amit a vámok okoznának” – mondta Vanek Balázs.

Az Atradius tanulmánya szerint a brit GDP az idén mindössze 1 százalékkal bővül. A beruházások 7 százalékkal csökkennek 2019-hez képest. A csődök száma 7 százalékkal nő 2020-ban. – „A Brexit várhatóan a feldolgozóiparban és az autógyártásban okozza majd a legtöbb csődöt, mert ezeknek az ágazatoknak az export a motorja. Az importot vizsgálva az élelmiszeripari és agráripari termékek drágulása várható, itt a vámok bevezetése és a logisztikai költségek növekedése okozhat nehézségeket. A brit építőiparban pedig nehezebb és drágább lesz európai szakmunkásokat alkalmazni, és ez növeli a csődök kockázatát” – mondta az országigazgató.

Az elemzés szerint a Brexitet az Európai Unió gazdaságai is megsínylik majd. A legnagyobb kockázatok azokban az országokban jelentkeznek, amelyek exportorientáltak és fontos kereskedelmi partnerük Nagy-Britannia. Így Írországban, Belgiumban és Hollandiában lehet számítani a korábbinál nagyobb arányú fizetésképtelenségre. Az autógyártás globális visszaesése és a Brexit a kelet-európai autóipari beszállítók számára is kockázatot jelent.

Atradius

Hirdetés