60 milliárd dolláros bevétellel új rekordot döntött a Lenovo

A Lenovo Group nem csak az utolsó negyedévre, de a 2020/2021-es pénzügyi évre vonatkozóan is rekord eredményeket ért el, miközben minden üzletágát tekintve elképesztő mértékű növekedést tudott megvalósítani.

A negyedik negyedévben a csoport bevétele 48%-kal, 15,6 milliárd dollárra nőtt éves szinten. A nyereség két év óta a legnagyobb növekedési ütemet produkálta: az adózás előtti nyereség 380 millió USD, a nettó nyereség pedig 260 millió USD, ami 392%-os, illetve 512%-os növekedést jelent. A negyedik negyedévi eredményeknek köszönhetően a Lenovo rekordévet zárhatott, hiszen a csoport éves bevétele meghaladta a 60 milliárd dollárt, ami azt jelenti, több mint 10 milliárd dollárral nőtt az előző pénzügyi évhez képest. A nyereség a korábbinál is gyorsabb mértékű növekedést mutat, az adózás előtti eredmény közel 1,8 milliárd USD, a nettó nyereség pedig 1,2 milliárd USD – mindkettő több mint 70%-kal magasabb az előző évinél.

 

Hirdetés

A Lenovo igazgatótanácsa 3,09 amerikai cent, azaz részvényenként 24 hong-kongi cent osztalékot hirdetett a 2021. március 31-én véget ért pénzügyi évre.

Kiemelkedő pénzügyi eredmények:

 

 20/21

(US$ – millió)

19/20

(US$ – millió)

Változás mértéke

 

 Q4 20/21

(US$ – millió)

Q4 19/20

(US$ – millió)

Változás mértéke

 

Csoport bevételei60,74250,71620%15,63010,57948%
Adózás előtti jövedelem1,7741,01874%38077392%
Nettó jövedelem

(a részvényeseknek tulajdonítható nyereség)

1,17866577%26043512%
  
Egy részvényre jutó eredmény (US cent)9.545.583.962.190.361.83

 

 A negyedik negyedéves rekordot az összes fő üzletág egyidejű, kétszámjegyű bevételnövekedése hozta meg

 12,4 milliárdos árbevétellel minden idők legjobb negyedik negyedévét könyvelheti a PC and Smart Devices (PCSD), ami 46%-os növekedést ért el az előző évhez képest, a nyereségesség pedig minden idők legmagasabb, 6,7%-os szintjét ütötte meg.

  • A PCSD bevételek minden földrajzi területen kétszámjegyű növekedést értek el, miközben a PC-k mennyisége meghaladta a piacot, ami még tovább erősítette a vállalat globális első helyét a PC-k terén.
  • A táblagépek esetében is áttörést hozott a negyedév, a szállítások 157%-kal nőttek az előző évhez képest – mintegy háromszor olyan gyors ütemben, mint ahogy a piac nőtt.
  • A nagy növekedésű és prémium szegmensek (Gaming, Thin & Light, Chromebookok, Visuals) továbbra is túlszárnyalják a piacot, és erős két- és háromszámjegyű növekedési ütemet produkálnak.
  • A Mobile Business Group (MBG) bevételei az előző évhez képest 86%-kal, 1,54 milliárd dollárra nőttek, valamint 21 millió dolláros adózás előtti eredményt értek el, ami rekordot jelent a Motorola felvásárlása óta.
  • A kiterjesztett szolgáltatói kapcsolatoknak és az erős termékportfóliónak köszönhetően, beleértve az 5G kompatibilis termékeket is, az okostelefonok mennyisége három számjegyű növekedést tudhat magáének Észak-Amerikában, Európában és az ázsiai-csendes-óceáni térségben.
  • Latin-Amerikában az okostelefonok piaci részesedése szintén rekordot, közel 21%-os emelkedést hozott.
  • A Data Center Group (DCG) bevételei erőteljesen, 32%-kal, 1,6 milliárd dollárra nőttek az előző évhez képest, ami az ötödik egymást követő negyedévben jelentette a premium piaci növekedést. Továbbá, a nyereségesség 4,4 százalékponttal javult az előző évhez képest.
  • A Cloud Service Provider üzletág 73%-kal nőtt az előző évhez képest.
  • A negyedik negyedévben rekordmagas bevételt értek el a szerver, a tárolóeszközök, a szoftveralapú infrastruktúra, a szoftver és a HPC/AI területén. A hagyományos tárolóeszközök tekintetében különösen kiemelkedő volt a negyedév, ami az előzőhöz képest 73%-os növekedéssel a 2020/2021es év utolsó hónapjait.
  • A fellendülőben lévő Edge üzletág a jövőbeli növekedés erős jeleit mutatja.
  • A transzformációs üzletágak szintén rekordméretű növekedést értek el, amit a szolgáltatások és a szoftverbevételek* folyamatos erőteljes növekedése táplált, amely így 44%-kal haladta meg az előző évi eredényeket. A Managed Service bevételei* (DaaS, TruScale) csaknem megduplázódtak, míg a Solution bevételek* 65%-kal nőttek az előző évhez képest.

  A világos stratégia, a termékinnováció, a működési kiválóság, valamint a globális/helyi modell alapvető kompetenciáinak kihasználása tette lehetővé a rekordot érő pénzügyi évet

 A csoport bevételei először lépték át a 60 milliárd dollárt, ami azt jelenti, hogy egy év alatt több mint 10 milliárd dolláros, azaz 20%-os növekedést értek el az előző előző évhez képest.

  • Az Intelligent Devices Group (PCSD és MBG) és a Data Center Group 20%-os, illetve 15%-os bevételnövekedést könyvelhet.
  • A csoport szolgáltatásvezérelt átalakulása is folyamatosan halad előre. A Softwer and Services bevétele kétszer olyan gyorsan nőtt, mint a csoport teljes bevétele, az előző évhez képest közel 40%-kal, rekordszintű 4,9 milliárd dollárra, ami a csoport bevételeinek 8%-át* teszi ki.

 Működési jellemzők 

  • április 1-i hatállyal a Lenovo Csoport a vállalaton belüli szolgáltatásokkal és megoldásokkal foglalkozó csapatokat és azok képességeit egy külön szervezetbe, az új Solutions & Services Group (SSG) csoportba tömörítette. Ez az üzleti csoport tovább erősíti a csatolt szolgáltatási portfóliót és növeli a csatolási arányt, javítja és bővíti a menedzselt szolgáltatásokat, valamint ismétlődő megoldásokat fejleszt a kulcsfontosságú vertikális iparágakban.
  • A csoport globális ellátási lánca továbbra is a legjobb az osztályban, a globális lábnyom pedig tovább bővül egy új, saját gyárral Magyarországon, amely 2021-ben lesz teljesen működőképes. Nemrégiben a Gartner a Lenovót a világ 25 legjobb ellátási láncának egyikébe sorolta, és a vállalatot az ügyfélközpontú üzleti átalakulás kiemelkedő szereplőjeként említette, amelyet olyan fejlett technológiák alkalmazásával jellemez, mint például az 5G, a blokklánc és a mesterséges intelligencia, annak érdekében, hogy optimalizálja a termékek és megoldások szállítását az ügyfelek számára 180 piacon keresztül.
  • A fenntarthatósággal kapcsolatos előrelépés és jövőbeni törekvések továbbra is jelentős ütemben haladnak: az elmúlt évtizedben 92%-kal csökkent az üvegházhatású gázok és 2. szintű kibocsátása, és 2030-ra új, agresszív, tudományosan megalapozott célokat tűztek ki, hogy még nagyobb előrehaladást érjenek el ennek érdekében. A vállalatot a Corporate Knights Index éves jelentése a világ 100 legfenntarthatóbb vállalatának egyikeként is elismerte.
  • A vállalatot a Boston Consulting Group a világ egyik leginnovatívabb vállalatának nevezte – az 50 legjobb vállalat közül a 25. helyre rangsorolta.

Üzleti kitekintés 

A 20/21-es pénzügyi év kihívásai különböző mértékben, az újévben is folytatódnak. Mindazonáltal az elmúlt évben felgyorsult tartós piaci változásokkal a Csoport kilátásai a 2021-es év hátralévő részére és a 21/22-es pénzügyi évre továbbra is pozitívak. Az elmúlt év során bekövetkezett piaci változások három fő tendenciát táplálnak, amelyeket a Csoport hasznosít. Először is, a fogyasztás frissítése: az ügyfelek több időt töltenek a készülékeiken, többet vásárolnak, és gyakrabban frissítenek. Másodszor, az infrastruktúra fejlesztése, amelynek során az ügyfelek az adatközpontú termékek vásárlása helyett teljes körű infrastrukturális megoldásokat vásárolnak. Végül pedig az alkalmazásfejlesztés, amelynek során a digitalizáció jelentősen felgyorsul, és az intelligens átalakulás az A.I. segítségével valósággá válik. A Lenovo bizonyítottan sikeres végrehajtása, globális-lokális működési modellje és az új szervezeti struktúra, amely igazodik ezekhez a trendekhez, tovább erősíti a csoport képességét a hosszú távú, fenntartható növekedés előmozdítására.