EY: tavaly meghaladta az 5,69 milliárd dollárt a vállalati felvásárlások értéke Magyarországon

Tavaly a vállalati felváráslások becsült összértéke meghaladta az 5,69 milliárd dollárt (1680 milliárd forintot) Magyarországon, 7,5 százalékkal több volt, mint egy évvel korábban – közölte az EY pénteken az MTI-vel.

A közlemény szerint 2020-ban Magyarországon az előző évinél 4 százalékkal több, 105 lezárt ügyletet regisztráltak. Az akvizíciók pénzügyi adatait az esetek 32 százalékában hozták nyilvánosságra, ami az egy évvel korábbi 19 százalékos aránnyal összevetve látványos előrelépést mutat.

Hét ügylet értéke haladta meg a 100 millió dollárt, míg az ez alatti tranzakciók értéke átlagosan 16 millió dollárra becsülhető. A befektetők számára a technológiai szektor számított a legvonzóbb területnek az országban, ahol 22 tranzakciót jelentettek be, köztük a Netrisk.hu, az Innobyte és a Barion Payment felvásárlását. Ezen felül kedvelt célpont volt az ingatlanpiac, valamint az járműipari és közlekedési szektor is.

Tavaly a magyarországi felvásárlások és összeolvadások 53 százalékánál belföldi társaság volt a vevő, a külföldi befektetők aránya 29 százaléknál is kevesebb volt. A magyar vállalatok által külföldön végrehajtott akvizíciók részaránya 2019-hez képest némi növekedést ért el. Ez utóbbi tranzakciók során szerezte meg az MVM Magyar Villamosművek Zrt. az Innogy társaságot, az Optimum Alapok a Globe Trade Centert, és ide tartoznak a Cordia lengyelországi ügyletei is. A kockázati és magántőke társaságok különösen aktívak voltak tavaly, így együttesen 22 üzletet kötöttek.

A közlemény idézte Vaszari Pétert az EY stratégia és tranzakciós tanácsadás üzletág vezetőjét, aki elmondta a döntéshozók már a válság utáni időszakra készülnek a felvásárlásokkal, ehhez pedig minden feltétel adott számukra. Magyarország ugyanis a finanszírozási lehetőségek különösen széles skáláját kínálja azoknak a közép- és nagyvállalatoknak, akik akvizíciók révén kívánnak terjeszkedni.

Vaszari Péter hozzátette, a tapasztalataik szerint a felvásárlások elsődleges célja a válságbiztosabb portfólió létrehozása, valamint új képességek, például technológiai tudás megszerzése, azok erősítése volt. Az idén további bővülésre számítanak, amelynek feltételeit többek között a relatív olcsón elérhető, a részvények vásárlásához és az adósságok finanszírozásához rendelkezésre álló források biztosítják.

MTI

Hirdetés