“Amilyen sokrétű a biztonsági szakma, annyira egyszerű garantálni a minőséget. Alapelvem, hogy becsüljük meg a munkatársakat, hiszen ők a mi arcaink. Rólunk már tudják, védjegyünk, hogy amit vállalunk, azt be is tartjuk” – mondja Ottlakán-Láng Anita, a LángVéd Kft. ügyvezetője.
A LángVéd Kft. nemrég részt vett a Beszerzői Bár 3.0 eseményen, ahol a legfrissebb előrejelzéseket, iránymutató változásokat lehet megismerni beszerzői oldalról. Tényként kezelhetjük, hogy a munkavégzés jövője a hibrid megoldás, az “out of box” gondolkodás, és ez jelentősen érinti a LángVéd Kft. szolgáltatási stratégiáját is. “Az eseményen több beszerzési szakemberrel beszélgettünk, és rengeteg kérdéssel fordultak hozzánk. Azt vettem észre, hogy van néhány olyan terület, amelyre különösen kíváncsiak, többen ugyanazt kérdezték, ezért megosztjuk a tapasztalatainkat, amely hasznos lehet a későbbiekben a szolgáltató kiválasztásában” – mondja Polgár Lajos, a LángVéd Kft. értékesítési vezetője.

Az első benyomás
Az őrök és takarítók a cég arcai, ők képviselik mindazt, amit a cég tud nyújtani a megrendelőiknek. Kiemelkedően fontos, hogy ők kezdeményezzék a kommunikációt, hogy naprakész tudásuk legyen az adott terület minden rájuk vonatkozó szabályából, helyismerettel rendelkezzenek, ismerjék az adott objektum legkisebb hiányosságát is, hogy felkészültek legyenek a váratlan eseményekre. Sok biztonsági cég fektet hangsúlyt a munkaruházatra, ám mivel nem kontrollálják a munkatársakat, hogy viselik-e, úgy viselik-e, ahogy kell, sajnos nem azt az eredményt érik el, amit várnak. “Minden a megrendelőhöz érkező vendég érezze azt az ajtón belépve, hogy igen, nekem is egy ilyen szolgáltatásra van szükségem. A felkészült, jó megjelenésű, figyelmes személyzet a legegyszerűbb pozitív hatást tudja elérni: az érkező jól érzi magát az első pillanattól fogva” – mondja Ottlakán-Láng Anita.
Szakmai kompetencia
Vagy inkább annak a hiánya. Egy hosszú, több lépcsős kiválasztási folyamat segíthet abban, hogy a megfelelő ember kerüljön a megfelelő helyre. Hogy néz ez ki a LángVéd-nél? Telefonos interjú, személyes interjú változó tesztekkel (személyiség teszt mindig van), ha ezeken a szűrőkön átment az illető, a helyszíni betanulás következik (eddig általában 3 fő jut el a rengeteg jelentkezőből), újra egy megbeszélés, és megszületik a döntés. A megrendelőnek vétójogot biztosítanak. A szakmaiságot támogatja, ha a piaci nyomás ellenére a biztonsági cég kitart az átlátható cégstruktúra mellett, még annak ellenére is, hogy sokan elmennek a kisebb ellenállás felé. “Nincs mit szépíteni, a szakmának sokat ártanak azok, akik nem jelentik be a munkatársakat. A mi kollégáink megérdemlik azt, hogy nyugdíjuk, táppénzük, szabadságuk legyen, mint bármely munkavállalónak, még akkor is, ha nagyon sok küzdéssel jár az új kollégákat ránevelni a szabályrendszerünkre. Nálunk nincs olyan kolléga, akit a felső vezetés ne ismerne személyesen” – fejti ki Polgár Lajos.
Egyszerű kapcsolattartás
A kapcsolattartást nagyban megkönnyíti, ha minden felmerülő feladattal kapcsolatban (őrzés, takarítás, parkgondozás, beléptető rendszer, kamerarendszer, stb.) egy személyt tud keresni a megrendelő, aki megold, intézkedik, beavatkozik, ha szükséges. “Mi a komplex szolgáltatás hívei vagyunk” – mondja Polgár Lajos. “Egy kapcsolattartó, egy felelős, kevesebb számla, kevesebb adminisztráció. Csomagajánlatot szoktunk adni, mert ha több területen egyszerre szolgáltatunk, akkor egy-egy területre vetítve kedvezőbb díjat tudunk kalkulálni.” A beszerzőkkel való egyeztetésből mindig kiderül, hogy ez mennyire számít a döntéshozatalban.
Hosszú távú együttműködés
Ottlakán-Láng Anita megszokta, hogy az első találkozáson rácsodálkoznak, hogy egy nő mutatkozik be mint cégvezető. “Had és biztonságtechnikai mérnökként tény, hogy nem sok női osztálytársam volt” – neveti el magát. “Emlékszem, amikor az elején egy társasház földszintjének picike irodájában ültünk, és küldtük a bemutatkozó anyagokat, még honlapunk sem volt. Többször megkaptuk, hogy mi 5 évvel a piac előtt járunk, hiszen ez a szektor a kezdetekor több sebből vérzett. Nyomonkövethetetlen foglalkoztatási láncok, 3 havonta új cégek, munkaszerződések, és még sorolhatnám… Csak ültünk a kis irodában, terveket szőttünk, és örültünk minden egyes tárgyalásnak. Az első időpont ráadásul pont péntek 13-ra esett. Meg is kérdezte az akkori megbízójelölt, hogy minket nem zavar-e? A kollégám határozottan rávágta, hogy nem, sőt! Nevettünk, és bizakodva indultunk el.” A cég idén 10 éves. Számtalan elégedett ügyféllel működnek együtt évek óta.
Szponzorált tartalom