Negatív tartományba esett az MNB vállalati konjunktúra indexe márciusban

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) vállalati konjunktúra indexe az előző havi rekordmagas, plusz 15 pontos szintről plusz 4 pontra csökkent idén márciusban, amely az elmúlt egy év legalacsonyabb értéke – közölte a jegybank szerdán a 2022. márciusi felmérésének eredményeit a honlapján.

Az orosz-ukrán háború első heteiben készített felmérésben a jelenlegi helyzet megítélésének indexe a kedvezőtlen konjunktúrát jelző negatív tartományba (-5 pont) csökkent.

A várakozások mutatója továbbra is pozitív (+14 pont), azonban jelentősen csökkent az előző havi +29 pontos értékhez képest.

Az átlagos kapacitás-kihasználtság 1 százalékponttal, az egy évvel korábbi szint 95 százalékára nőtt, a bevételi szint (100 százalék) ugyanakkor nem változott az előző hónaphoz képest.

Kiemelték: a gazdaság robusztusságát tükrözi, hogy a létszámnövelést tervezők aránya 19 százalékponttal haladta meg a leépítést tervezőkét, és magas szinten (+37 pont) állt a beruházási tervek mutatója is. A nagyobb, illetve az iparban működő vállalatok helyzete továbbra is kedvezőbb, mint a kisebb, illetve a szolgáltató szektorban működő cégeké, azonban a különbség a koronavírus-járvány idején tapasztalthoz képest kevésbé mutatkozott jelentősnek – közölték.

A jegybank alapfeladatainak ellátásához kiemelten fontosnak tartja a hazai vállalati szektor aktuális gazdasági helyzetének és jövőbeli várakozásainak nyomon követését. Ennek érdekében az MNB 2020 decemberétől havonta végez vállalati konjunktúrafelmérést a kereskedelmi bankok és a vállalati szektor érdekvédelmi szervezetei közvetítésével, amelynek segítségével az aggregált statisztikai adatoknál részletesebb és közvetlenebb visszajelzés kapható a gazdasági szereplők helyzetéről és kilátásairól.

Az MNB vállalati konjunktúra indexét a jelenlegi helyzet és a várakozások megítélésének együttes figyelembevételével számítják, amely egy mutatóba sűrítve vizsgálja a hazai vállalati konjunktúra alakulását. A skála értékei mínusz 100 és plusz 100 pont között mozognak, a pozitív értékek a konjunktúra javulását, a negatívok a romlását jelzik.

MTI
Címlapfotó: Skitterphoto from Pexels

- H I R D E T É S -