Fitch: megtorpant a koronavírus-sokk utáni globális költségvetési kilábalás

Megtorpant a világgazdaság kilábalása a koronavírus-járvány okozta államháztartási és adósságsokkból, és ennek az ukrajnai háború mellett a reálnövekedési ütemek lassulása, a nyersanyagárak és a hitelköltségek emelkedése, valamint az ebből táplálkozó magas infláció az oka – áll a Fitch Ratings kedden Londonban ismertetett átfogó helyzetértékelésében.

A nemzetközi hitelminősítő közölte: 2020-ban 33 szuverén adóst összesen 51 alkalommal minősített le; ez az eddigi éves rekord a cég történetében.

Mindez azt is jelenti, hogy voltak olyan országok, amelyeknek államadós-besorolását a Fitch Ratings többször is rontotta, ráadásul előfordultak egyszerre többfokozatú osztályzatrontások.

A Fitch kimutatása szerint az 51 leminősítés során az érintett szuverén osztályzatok összesen 71 fokozattal romlottak, vagyis a cég által államadóság-besorolással ellátott 119 gazdaság mindegyikére kivetítve ez országonként átlagosan 0,6 fokozatú leminősítésnek felelt meg.

Ennek eloszlása azonban értelemszerűen nem egyenletes.

A Fitch az idén januárban stabil kilátással megerősítette Magyarország devizában denominált hosszú futamidejű államadósság-kötelezettségeinek “BBB” szintű, befektetési ajánlású osztályzatát. A Fitch magyar szuverén besorolása és az osztályzat stabil kilátása három éve nem változott, és azonos a másik két globális hitelminősítő, az S&P Global Ratings és a Moody’s Investors Service által Magyarországra ugyancsak stabil kilátással érvényben tartott besorolásokkal.

A Fitch által vezetett költségvetési teljesítményindex (Fitch Fiscal Index, FFI) – amely a hazai össztermékhez (GDP) mért államháztartási hiányt, a GDP-arányos államadósság-rátát, a költségvetési bevételek arányában számított kamatfizetési kötelezettségeket és az államadósságon belüli devizaadósság-hányadot összegzi – a cég kedden ismertetett számításai szerint tavaly az előző évben történt romlás csaknem egyötödét behozta.

A hitelminősítő előrejelzése szerint azonban a tavaly megindult kilábalás az idén és jövőre sokkal lassabb ütemben folytatódik.

A cég azzal számol, hogy a világgazdaság egészének költségvetési pozíciójában 2020-ban elszenvedett – FFI-medián alapján számolt – költségvetési romlásnak 2023 végéig is csak nem egészen a felét sikerül ledolgozni.

A Fitch közölte: számításai szerint a 2022-2023-ra várt kilábalási ütem alapján 2029-ig is eltarthat, mire a globális költségvetési pozíció mediánértéken számolva visszatérhet a 2019-ben – vagyis a koronavírus-járvány előtti utolsó teljes évben – mért szintekre. Költségvetési szempontból ennek alapján egy egész évtizedbe beletelhet a világgazdaság kilábalása a koronavírus-járvány sokkjából.

A hitelminősítő szerint ráadásul a tavalyi javulás is csak részleges volt: a GDP-arányos globális államadósság-ráta mediánszintje a 2019-es 56 százalékról 2020-ban 69 százalékra emelkedett, de tavaly is csak minimális mértékben, 68 százalékra csökkent.

A világgazdasági szintű államháztartási deficit mediánja a 2019-ben mért 1,6 százalékról 2020-ban 7,2 százalékra ugrott, és még 2021-ben is 4,8 százalék volt, vagyis az adósságráták és a deficitek is még mindig magasabbak a 2019-ben mért szinteknél – hangsúlyozza Londonban bemutatott keddi elemzésében a Fitch Ratings.

MTI
Címlapfotó: Burak Kebaber from Pexels

- H I R D E T É S -