Augusztusban az üzemanyagforgalom tartotta fenn a kiskereskedelmi forgalom növekedését

Augusztusban már szinte egyedül az üzemanyagforgalom tartotta felszínen a kiskereskedelmi forgalmat, a továbbiakban pedig a reálbérek visszaesése, a rezsiszámlák és a nehezedő gazdasági helyzetre való felkészülés jegyében erősödő óvatossági megtakarítások miatt a fogyasztás csökkenését sem zárják ki az MTI-nek nyilatkozó elemzők.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön kiadott jelentése szerint augusztusban a kiskereskedelmi forgalom volumene a nyers adat szerint 3,3 százalékkal, naptárhatástól megtisztítva 2,4 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit.

Németh Dávid, a K&H Bank vezető makrogazdasági elemzője szerint szinte csak az üzemanyagoknak köszönhető a kiskereskedelmi forgalom növekedése. Folytatódott a kereslet csökkenése a kiskereskedelemben, ami elsősorban az árak emelkedésével és ezzel összefüggésben a vásárlóerő visszaesésével magyarázható. Augusztus sorrendben a harmadik hónap – június és július után -, amikor az élelmiszer- és élelmiszer-jellegű termékeket forgalmazó boltok forgalma mérséklődött éves szinten, de a nem élelmiszerek forgalma is egyre szerényebb, augusztusban lényegében stagnált. Gyakorlatilag az üzemanyagoknak köszönhető a teljes forgalom minimális növekedése – állapította meg.

A következő hónapokban a vásárlóerő még inkább csökken, a reálbérek a magas infláció miatt mínuszba kerülnek. Ráadásul augusztusban a nyári utazások miatt fokozott volt az üzemanyagok iránti kereslet, ez a tényező pedig kiesik a következő hónapokból. Németh Dávid szerint a mostani kilátások alapján az idei utolsó negyedévben és 2023 első negyedében a kiskereskedelmi forgalom nagy valószínűséggel zsugorodni fog.

Suppan Gergely, a Magyar Bankholding vezető elemzője szerint a kiskereskedelmi forgalom jelentős lassulását az szja visszatérítés, a 13. havi nyugdíj, a hathavi fegyverpénz hatásainak kifutása mellett az érdemben erősödő fogyasztói áremelkedés okozhatta. Az élelmiszer üzletek forgalma kissé csökkent, amit részben a reáljövedelmek mérséklődése, részben a rezsicsökkentés részleges kivezetése miatti óvatossági megtakarítások, részben a vendéglátás folytatódó helyreállása okozhatott.

A következő hónapokban a növekvő infláció, egyes háztartások esetén a meredeken megugró rezsiköltségek, az év utolsó hónapjaiban várhatóan csökkenő reálbérek, az emelkedő kamatok miatt folytatódhat a kiskereskedelmi forgalom lassulása.

Regős Gábor, a Makronóm Intézet szakmai vezetője úgy látta, hogy a körülményekhez képest jónak mondható és a várakozásoknál kedvezőbben alakult a kiskereskedelmi forgalom augusztusban. A kiskereskedelmi forgalom bővülését augusztusban is az üzemanyagforgalom húzta, amit egyaránt magyarázhat a tavalyinál erősebb turizmus, illetve az, hogy a benzin a lakosság számára továbbra is hatósági áron érhető el. Az élelmiszereknél különösen gyakorivá válhatott az olcsóbb, akciós vagy rosszabb minőségű termékek vásárlása, hiszen itt az áremelkedés különösen magas, így a forgalom volumene is csökkent.

A következő hónapokban már inkább a stagnálás, esetleg a mérséklődés válhat jellemzővé az árak további emelkedése miatt. A harmadik negyedévben a fogyasztás felfelé húzhatta a gazdasági teljesítményt, de a korábbinál jóval kisebb mértékben. A kiskereskedelmi forgalomban meghatározó lehet a reálbérek alakulása mellett az óvatossági motívum, azaz, hogy a még nagyobb inflációtól és romló gazdasági helyzettől való félelem miatt a fogyasztók mennyire fogják vissza kiadásaikat. Az év egészét tekintve, a kiskereskedelmi forgalom 5-6 százalékkal bővülhet.

MTI
Címlapfotó: Falkenpost from Pixabay 

- H I R D E T É S -