Az Európai Bizottság 5,8 százalékra emelte becslését a román gazdasági növekedésre

Az Európai Bizottság a pénteken közzé tett őszi gazdasági előrejelzésében az idei várható román gazdasági növekedési becslését 5,8 százalékra emelte a nyári jelentésben előrevetített 3,9 százalékról.

Az uniós végrehajtó szerv ugyanakkor rontotta a jövő évi előrejelzését, így 2023-ban a román bruttó hazai termék (GDP) 1,8 százalékos bővülésére számít a korábban prognosztizált 2,9 százalék után. Az előrejelzés szerint a román gazdaság 2024-ben 2,2 százalékkal nő.

Emlékeztettek, hogy az idei első fél évben a román gazdaság teljesítménye 5,7 százalékkal javult, amit főleg a fogyasztás és a beruházások serkentettek. Ugyanakkor a második fél évben az orosz-ukrán háború hatásai, a monetáris politika szigorítása miatt a növekedési ütem jelentős mértékben lassult. Az Európai Bizottság szerint főleg az agráriumot, a bányaipart és a vegyipart sújtották ezek a hatások.

Megállapították, hogy az uniós helyreállítási alapból tervezett beruházások fogják serkenteni leginkább a gazdaságot. Közölték, hogy az idén a belföldi fogyasztás következtében a folyó fizetési mérleg hiánya nőni fog, eléri a GDP 9,1 százalékát. A prognózis szerint a folyó fizetési mérleg deficitje 2023-ban 8,8 százalékra, majd 2024-ben 8,4 százalékra mérséklődik. A bizottság szerint Romániában az infláció 2022-ben 11,8 százalék lesz, 2023-ban 10,2 százalékra mérséklődik, majd 2024-ben 6,8 százalék lesz.

Az idei évre GDP-arányosan 6,5 százalékos államháztartási hiányra számítanak, ami 2023-ban 5 százalékra, 2024-ben 4,8 százalékra csökken.

MTI
Címlapfotó: David from Pixabay