A laboreszközöket forgalmazó cég számos ajándékkal és meglepetéssel készült a beszerzőknek, akik szupererejüket felhasználva próbálták kinyitni az ördöglakatokat, miközben megismerték, milyen sokrétű szolgáltatásokat kínál a vállalat számukra.

Mitől másabb a VWR, mint a többi laboreszközöket forgalmazó vállalat? Élvonalbeli gyógyszeripari és biotechnológiai vállalatok, valamint ipari, oktatási, hatósági és állami szervezetek részére biztosít megfelelő hátteret termékei és szolgáltatásai segítségével kutatások, analitikai vizsgálatok és minőség-ellenőrzés céljára. A cég portfoliója révén tudja támogatni a kutatás-fejlesztést, a gyógyszeripart, az egyetemi kutatólaborokat és más ipari egységeket annak értkében, hogy közösen egy jobb világot teremtsenek.

A vállalat idén ünnepli a 30. évfordulóját, ennek apropóján elevenítsük fel, hogy is indult ez a sikersztori:

Két debreceni vegyész tanár nem sokkal a rendszerváltás után álmodta meg a cég elindítását, miután több konferencián és kiállításon is megfordultak külföldön, és azt tapasztalták, hogy a magyar piac jelentősen le van maradva a laboratóriumi eszközök és vegyszerek tekintetében. Az egyik németországi kiállításra már utánfutóval indultak el, felkeresték a kiválasztott beszállítók telephelyeit, megpakolták az autót és így indultak vissza Magyarországra. Ekkor, 1992-ben indult el a jelenlegi cég elődje Spektrum 3D néven. Sikert siker követett, a vállalkozás szépen beindult, növekedett. Ezekre a sikerekre több külföldi cég is felfigyelt és 2008-ban az akkor már európai szinten piacvezető VWR International Ltd. megvásárolta a Spektrum-3D Kft.-t, így lett a magyar kisvállalkozásból egy családias légkörű multinacionális vállalat leányvállalata. 9 év elteltével újabb tulajdonosváltás történt, hiszen 2017-ben a VWR International Kft. csatlakozott az Avantor cégcsoporthoz, mely egy olyan nemzetközi tevékenységet folytató, a Fortune 500 listáján is szereplő szervezet, amely 36 országában, több mint 12 000 munkatársa segítségével arra törekszik, hogy racionalizálja és kiszolgálja az ügyfelek igényeit.

A nemzetközi sikerek mellett a vállalat 2022-ben is meghatározó szerepet tölt be a magyarországi piacon és mára hazánk piacvezető laboreszközöket forgalmazó cégévé nőtte ki magát. Sikerének titka, hogy a kiváló termékeken túl, szakmai segítséget is biztosít az ügyfelek részére, hiszen a szakképzett termékfelelős és értékesítő kollégák is azon dolgoznak, hogy vásárlóik megtalálják a folyamataikhoz leginkább megfelelő termékeket, melyek hosszú távon kiszolgáljak őket.

Az egyik legfontosabb kérdés mégis az, hogy a VWR hogyan tudja megkönnyíteni a beszerzési folyamatokat. A válasz egyszerű. A vállalat több mint 10 000 beszállítóval dolgozik együtt és a termékpalettája minden fontos termékkört lefed, így a beszerzők egy helyről tudnak megvásárolni mindent, amelyre a cégeknek szüksége van. Legyen szó gyorsan fogyó eszközökről, munkavédelmi termékekről vagy olyan berendezésekről, melyek hosszú ideig fogják támogatni a cég működését, a VWR-nél minden problémára megvan a megoldás. A termékeken túl szolgáltatások széles körét is biztosítja a partnerek számára, hiszen a konszignációs raktárak segítségével és kifejlesztett készletgazdálkodási szoftverével csökkenteni tudja a beszerzőkre nehezedő terhet és jelentős költségeket is takaríthat meg a szerződéses partnereknek. A magyarországi 4 500 m2-es raktárakon túl, 3 európai raktárból tudják kiszolgálni az ügyfeleket, így rövid szállítási határidővel tudják vállalni a megbízások teljesítését. A termékeket szállítás után az Avantor Services munkatársai beüzemelik, szükség esetén kalibrálják, majd a későbbiekben a karbantartási és javítási munkálatokat is biztosítják az ügyfelek részére. Az Avantor a szervizszolgáltatásokkal kapcsolatban folyamatos visszajelzéseket vár ügyfeleitől, melyből kiderül, hogy a vásárlók 52%-a biztosan, 47%-a pedig valószínűleg ismét a vállalatot választaná a szervizmunkák elvégzésére. Az Állatorvostudományi Egyetem munkatársa a következőképpen vélekedett a vállalat szolgáltatásáról: „Tökéletesen elégedett vagyok, szívesen ajánlom a beüzemelést végző szakembert, még a fel nem tett kérdéseimre is választ kaptam.

Legyen szó teljes laboratóriumok beruházásról, vegyszerek, fogyóeszközök, berendezések vásárlásáról vagy éppen a szervizmunkák elvégzéséről, a VWR-re mindig számíthatsz. Amennyiben úgy gondolod, a VWR kiegészítheti a már meglévő szuperképességeid, keresd a VWR munkatársait, akik szakmai kérdésekben és árajánlatok megírásában is állnak rendelkezésedre.

Ide kattintva megnézheted, miért érdemes még a VWR-t választani a következő beszerzési folyamat során.

VWR International Kft.
Címlapfotó: Beszerzői Bár 4.0

- H I R D E T É S -