Megkezdte a kereskedelmi üzemet a MET Hungary Solar Park három naperőműve

A MET Csoport 100 százalékos tulajdonában álló MET Hungary Solar Park (HSP) leányvállalatai november 30. és december 19. között három naperőművet helyeztek üzembe – közölte a társaság a BÉT honlapján csütörtökön.

A társaság honlapján elérhető tájékoztatás szerint a mintegy 43 megawatt (Mwp) beépített kapacitással rendelkező söjtöri naperőmű december 19-én lépett működésbe, és megkezdte a villamos energia értékesítését a MAVIR KÁT (kötelező átvételi rendszer) mérlegkörben.

A MET Buzsák Solar Park Kft. által üzemeltetett buzsáki naperőműpark december 9-én, a MET Gerjen Solar Park Kft. által működtetett gerjeni létesítmény november 30-án kezdte meg működését.

A cég novemberi végi közleményében azzal számolt, hogy a három naperőműpark üzembe lépésével a teljes naperőművi kapacitása 237 Mwp-re emelkedik 2022 végére. Ez 100 ezer magyarországi háztartás villamosenergia-ellátásának megfelelő árammennyiség.

A BÉT-en megjelent közlés szerint a társaság betartotta a kötvénykibocsátás során a három projekt megvalósítási határidejére vonatkozó kötelezettségvállalását.

A MET Hungary Solar Park tavaly november végén 64,8 milliárd forint névértékű, a Magyar Nemzeti Bank növekedési kötvényprogramjában kibocsátott kötvényt értékesített a Budapesti Értéktőzsdén.

A nyilvános cégadatok szerint a társaság árbevétele 2021-ben valamivel több mint 1 milliárd forint, a megelőző évben 904 millió forint volt. Adózás utáni nyeresége 110 millió forint volt, a 2020-as 202 millió forintot követően.

A svájci központú MET Csoport európai integrált energiavállalat, tevékenysége kiterjed a földgáz- és az árampiacra is. Leányvállalatai révén 14 országban van jelen, 25 ország gázpiacán és 22 nemzetközi kereskedelmi ponton aktív. A cégcsoport konszolidált árbevétele 2020-ban 11,2 milliárd euró volt, a kereskedett gázmennyiség 71 milliárd köbméter.

MTI
Címlapfotó: Sebastian Ganso from Pixabay