KSH: csökkentek a területi különbségek a foglalkoztatásban

A legmagasabb foglalkoztatási arány tavaly Győr-Moson-Sopron vármegyét és Budapestet, a legalacsonyabb Szabolcs-Szatmár-Bereg és Somogy vármegyét jellemezte, a területi különbségek csökkentek az egy évvel korábbihoz viszonyítva – állapította meg a KSH Fókuszban a vármegyék, 2022. I-IV. negyedév című friss kiadványában.

A KSH munkaerő-felmérése alapján tavaly a IV. negyedévben az ország 15-64 éves népességének 77,6 százaléka, 4,8 millió ember tartozott a gazdaságilag aktívak közé, országosan 9 ezerrel dolgoztak többen, mint 2021 azonos időszakában – közölte a KSH.
Hozzátették: a foglalkoztatási ráta egy év alatt 0,4 százalékponttal 74,5 százalékra nőtt.

A foglalkoztatottak népességen belüli aránya 12 vármegyében emelkedett, 7 vármegyében és a fővárosban pedig csökkent. A legnagyobb csökkenést Vas vármegyében (-4,1 százalékpont), a legnagyobb növekedést pedig Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében mérték.

A foglalkoztatási arány Győr-Moson-Sopron vármegyében 79,2 százalék, Budapesten 79,0 százalék, Komárom-Esztergom vármegyében 77,9 százalék, míg Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében 68,1 százalék, Somogyban 68,2, Borsod-Abaúj-Zemplénben pedig 68,8 százalék volt.

A munkanélküliségi ráta az egy évvel korábbi 3,7-ről 3,9 százalékra nőtt, ezen belül 6 vármegyében és a fővárosban mérséklődött, 12 vármegyében emelkedett, Heves vármegyében stagnált. A legnagyobb csökkenés Baranya vármegyében (-1,8 százalékpont), a legnagyobb növekedés Békés vármegyében (3,1 százalékpont) következett be.

A munkanélküliségi ráta 0,9 és 8,9 százalék között szóródott. A legalacsonyabb (2,0 százalék és az alatti) Veszprém, Komárom-Esztergom, Csongrád-Csanád, Fejér és Vas vármegyékben, a legmagasabb (7,4 százalék és a feletti) Borsod-Abaúj-Zemplén, Békés, Nógrád és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyékben volt – közölte a KSH, hozzáfűzve: a területi különbségek a munkanélküliségben is csökkentek az egy évvel korábbihoz viszonyítva.

Kitértek arra is, hogy a gazdaságilag inaktívak száma az országban 43 ezerrel 1,4 millióra csökkent. Az inaktívak száma 14 vármegyében mérséklődött, legnagyobb mértékben Jász-Nagykun-Szolnok, Borsod-Abaúj-Zemplén, valamint Somogy vármegyében (14, illetve 12-12 százalékkal).

December végén 230 ezer álláskeresőt tartottak nyilván az országban, 3,5 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban – írták az elemzésben, kiemelve: Borsod-Abaúj-Zemplén kivételével az összes vármegyében és a fővárosban is csökkent az álláskeresők száma, a legjelentősebben (14 százalékkal) Baranyában.

Az álláskeresők legnagyobb hányada (42 százaléka) legfeljebb az általános iskola 8 osztályát végezte el, arányuk Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében volt a legmagasabb (53 százalék), a diplomás álláskeresőké pedig a fővárosban (26 százalék).

MTI
Címlapfotó: David Mark from Pixabay 

- H I R D E T É S -