Márciusban 14,5 százalékra mérséklődött az éves infláció Romániában a februári 15,5 százalékról – közölte csütörtökön az országos statisztikai intézet (INS).
Februárhoz képest átlagosan 1 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak márciusban. Tavaly decemberhez képest 2,3 százalékkal emelkedett a fogyasztói árindex Romániában.
A legnagyobb mértékben az élelmiszerárak nőttek az utóbbi egy évben, átlagosan 21,56 százalékkal, míg a nem élelmiszer jellegű termékek 11,06, a szolgáltatások pedig 10,83 százalékkal drágultak.
Az INS adatai szerint legnagyobb mértékben a cukor drágult, 61 százalékkal. A vaj 38 százalékkal került többe, mint tavaly márciusban, a burgonya 36, a tojás 34, az étolaj 32 a tej pedig 30 százalékkal drágult egy év alatt.
Az éves infláció tavaly novemberben 16,8 százalékon tetőzött Romániában, az azt követő két hónapban lassulni kezdett, majd februárban egy megtorpanás, újabb enyhe gyorsulás következett.
A fogyasztói árindex több mint egy éve kétszámjegyű Romániában és tavaly június óta márciusban először csökkent 15 százalék alá. Az elmúlt 12 hónapban 13,2 százalékos volt az átlagos infláció Romániában.
A román jegybank (BNR) arra számít, hogy a következő hónapokban gyorsabb ütemben mérséklődik a fogyasztóiár-index, az energiaár-korlátozó és árkompenzációs intézkedések hatására. Februárban a BNR 7 százalékra csökkentette az idei év végére vonatkozó inflációs előrejelzését, miután novemberben még 11,2 százalékos fogyasztói árindexet prognosztizált a 2023 végére.
MTI
Címlapfotó: Maura Nicolaita from Pixabay