Stratégiai beszerző
pozícióba munkatársat keresünk az OTP csapatába.
Ezek lesznek a feladataid:
- Részt veszel az érintett termékek/szolgáltatások beszerzési stratégiájának kialakításában és végrehajtásában.
- Ha úgy érzed, jól tárgyalsz és határozott a fellépésed, neked való ez a pozíció, mert te versenyezteted a beszállítókat, tendereket hajtasz végre és eközben a kreativitásodra is támaszkodhatsz, hiszen a feladatod a meglévő beszerzési eljárások optimalizálása, valamint a vállalat számára előnyös megoldások felkutatása is.
- Önállóan vezeted a rád bízott projekteket: a kiválasztott új beszállítókkal te intézed a szerződéskötést és fogod össze a folyamatot.
- A meglévő szerződéseket felülvizsgálod és ahol szükséges újratárgyalod a feltételeket.
- Fontos a proaktivitás és az ügyfélorientált gondolkodás, az igénylői és a szállítói oldalon is szeretik, ha mások fejével is tudsz gondolkodni és lépéseket teszel a sikeres együttműködésekért.
- Azért, hogy nyoma legyen annak, amit a csapat csinál, a dokumentáció is része a feladataidnak.
Amit nyújtunk:
- SZÉP kártya juttatást biztosítanak számodra.
- Heti két nap home office lehetőségével élhetsz a próbaidő letelte után.
- Ha eléred a kiírt célokat az évben, 13. havi mozgóbérre számíthatsz.
- Egészségbiztosítási csomagnak élvezheted az előnyeit, és nemcsak te: igény szerint csomagbővítéssel a családtagjaidat is meghívhatod.
- Bizonyos mértékű egyéni befizetés esetén OTP egészség- és nyugdíjpénztári hozzájárulást nyújtanak minden munkatársuknak.
- Képzési lehetőséggel élhetsz, ha fejlődni szeretnél, akár szakmai, akár készségfejlesztő témában, vagy konferenciákon vehetsz részt.
- Van lehetőséged üdülési jutalomban részesülni külföldön, vagy belföldön.
- Jubileumi jutalmat kapsz az 5. náluk töltött év után.
- Rengeteg kedvezményt és szolgáltatást nyújtanak partnereik révén, ha szeretsz sportolni, kulturális programokon részt venni, olvasni (szakkönyvtár), fesztiválokra járni, új szemüveget szeretnél stb.
Náluk a helyed stratégiai beszerzőként, ha:
- Legalább 3 évet foglalkoztál már indirekt területen stratégiai szinten beszerzéssel.
- Műszaki, vagy gazdasági területen szereztél felsőfokú végzettséget.
- Beszélsz angolul legalább középfokú szinten.
- Előnynek számít a jelentkezésedkor, ha multinacionális vállalatnál, vagy pénzügyi szektorban dolgoztál már beszerzőként, van tapasztalatod Vendor menedzsment területen, illetve, ha ismersz integrált vállalatirányítási rendszert (pl. SAP, Oracle stb.) és/vagy az SAP Aribát, mert ezekkel a tapasztalatokkal tudod, mire számíthatsz.
Szeretnénk megismerni, jelentkezz még ma!
Küldd el a CV-d a toborzas@beszerzes.hu email címre. 🙂
Címlapfotó: Mohamed Hassan from Pixabay