A Magyar Közlöny 194. számában, 2023. december 29-én történt a közúti árutovábbítási szerződésekről szóló 120/2016. (VI. 7.) Kormányrendelet (KÁSZ) módosításáról szóló 686/2023. (XII. 29.) Kormányrendelet kihirdetése. A változtatásokkal bevezetésre került a minimális szolgáltatási alapdíj, a rakodási és raklap-válogatási díj, továbbá rögzítésre került az állásidő díja, valamint meghatározásra került a fuvarfeladatokba bevonható alvállalkozók száma is.
A KÁSZ tervezett módosítása a szakmai szervezetek és az akkori Gazdaságfejlesztési Minisztérium között 2023. november 10-én megszületett megállapodásnak része volt, ahol Nagy Márton miniszter hivatalosan is bejelentette azokat a tervezett intézkedéseket, melyekkel a kormányzat növelni kívánja a logisztikai alágazat és a közúti fuvarozás versenyképességét. Ezen intézkedések körébe tartozott belföldi relációban a minimális szolgáltatási alapdíj, illetve a rakodási és raklap-válogatási díj tervezett bevezetése, az állásidőre járó díj rögzítése, illetve a az áru továbbításában résztvevő alvállalkozók számának maximalizálása is. A tárca és a szakmai szervezetek közötti folyamatos egyeztetések mellett 2023. november 24-én ipartestületünk is véleményezte a KÁSZ módosításáról szóló jogszabálytervezet társadalmi egyeztetésre bocsátott verzióját.
A most kihirdetett módosítások szerint
- a minimális szolgáltatási alapdíj – a 3,5 tonna megengedett legnagyobb össztömeget el nem érő tehergépjárművek kivételével, a felek közötti szerződéses jogviszonyban kilométer-alapú elszámolás esetén – legalább az adott fuvarfeladatra fizetendő útdíj háromszorosának, és az adott fuvarfeladatra a NAV által havonta közzétett, az üzemanyagköltség-elszámolással kapcsolatosan alkalmazható üzemanyagárakkal kalkulált üzemanyagköltség bizonyos mértékű szorzatának összege A szorzók az adott fuvareszköz tengelyszámához kapcsolódnak: J5 és J4 járműkategóriában a szorzó egyszeres, J3 járműkategóriában a szorzó 1,3, J2 járműkategóriában a szorzó kétszeres.
Az árutovábbítás során elengedhetetlenül igénybe vett díjmentes útszakaszokra a 25/2013. (V. 31.) NFM rendelet szerint az adott díjkategóriába tartozó gépjárművekre meghatározott főúti infrastruktúradíjat (külsőköltség díj nélküli) kell figyelembe venni.
A fuvardíj összege nem lehet kevesebb, mint a minimális szolgáltatási alapdíj (kivétel a postai szolgáltatások).
Szervezetünk folyamatosan vizsgálja, hogy a minimális szolgáltatási alapdíj jogszabályi meghatározása milyen módon befolyásolja az érintett vállalkozói kör fuvardíj-kalkulációit, és a megbízóval szembeni alkupozícióit.
- Ha a szerződő felek rakodásban való részvételben állapodnak meg, akkor a fuvarozó rakodásban való részvételének ellenértékeként rakodási és raklap válogatási díjat számol fel, amelynek értéke nem lehet kevesebb, mint 10 975 forint/óra.
A rakodási és raklap válogatási idő a szerződésben meghatározott, az átvételre vagy kiszolgáltatásra készen állás időpontjától a rakodás befejezéséig tart. Az ellenérték megállapításánál minden megkezdett óra egész órának számít. Amennyiben a rakodási és a raklap válogatási idő nem haladja meg az egy órát, a fuvarozó egy teljes óra rakodási és raklap válogatási díj felszámítására jogosult. Egy órát meghaladó rakodási és raklap válogatási idő esetén a teljes felszámolható időtartamot egy órával csökkenteni kell.
Ha a felek a rakodásban való fuvarozói részvétel feltételeiben nem állapodnak meg, azonban a fuvarozó a rendelkezésre jogosult utasítására, vagy annak hiányában a lerakodást elvégzi, úgy jogosult a rakodási és raklap válogatási díjra.
- Ha a fuvarozó az átvételre vagy kiszolgáltatásra a szerződésben meghatározott időre készen áll, azonban az áru rakodása az azt követő egy órán belül nem fejeződik be, az ezen felüli időtartam – a fuvarozó rakodásban és raklap válogatásban való megállapodással rögzített részvételének esetét kivéve – állásidőnek minősül, amelyért a fuvarozó külön díjat számít fel. Az állásidő díja nem lehet kevesebb, mint 8 636 forint/óra.
- Az állásidő meghatározásánál minden megkezdett óra egész órának számít. A fuvarozó részére az állásidő időtartamát az köteles írásban igazolni, akinek érdekkörében az állásidő bekövetkezett. Írásos igazolás hiányában a fuvarozó az állásidőt más hitelt érdemlő módon is igazolhatja, különösen, de nem kizárólag a GPS adatainak bemutatásával.
- A raklap és a göngyöleg cseréjét, kezelését a fuvarozó díj ellenében, a feladó költéségre és kockázatára külön szolgáltatásként végzi. Ha a felek eltérően nem állapodnak meg, úgy a fuvarozó legalább rakodási és raklap-válogatási díjra vonatkozó feltételekkel, az ott meghatározott raklap-válogatási díjra (10 975 forint/óra) jogosult.
- Egymást követő fuvarozók által végzett fuvarozás esetén a feladó által igénybe vett fuvarozó további legfeljebb egy fuvarozó alvállalkozót vehet igénybe az adott fuvarmegbízás elvégzésére. A szerződő felek ettől eltérően megállapodhatnak.
A most kihirdetett módosítások 2024. január 28-án lépnek hatályba. A KÁSZ jogszabályi rendelkezései kizárólag belföldi relációban értelmezendők (ahol az áru átvételének és kiszolgáltatásának helye Magyarország területén van).
A rendeletben meghatározott díjtételek az általános forgalmi adót tartalmazzák.
A Magyar Közlöny 194. száma itt található
A KÁSZ módosító rendelete (686/2023. (XII. 29.) Korm. rendelet) az alaprendeletbe történő átültetésig ide kattintva olvasható.
Címlapfotó: Schwoaze from Pixabay