NGM: újabb mérföldkő a hazai fuvarozók megerősítésében, a szektor versenyképességét szolgáló intézkedések lépnek életbe

Hatályba lép az a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) által előkészített és a kormány által 2023 végén kihirdetett első intézkedéscsomag, amely a közúti fuvarozás, a hazai logisztikai ágazat megerősítését szolgálja.

Mindeközben számos piacvédelmi intézkedést és adminisztrációs könnyítést magába foglaló második intézkedéscsomaggal folytatódik a munka az ágazat versenyképességének javítása és a magyar gazdaság találkozásipont-
jellegének megerősítése érdekében – jelezték.

A közleményben hangsúlyozzák: az infláció visszaszorítását követően a kormány 2024-ben helyreállítja a gazdasági növekedést. A dinamikus, 4 százalékos gazdasági növekedés elérése érdekében meg kell erősíteni a gazdaság vérkeringését jelentő fuvarozási, logisztikai ágazatot. A kormány célja, hogy a logisztikai ágazat megduplázza nemzetgazdasági részesedését, azaz teljesítménye 2030-ra elérje a GDP 10 százalékát. A kormány szándéka, hogy a hazai logisztikai vállalkozások minél nagyobb mértékben vegyék ki részüket a következő évek ipari, gazdasági bővüléséből, az ebből származó bevételek a magyar vállalkozásokat gyarapítsák, ezáltal tovább erősítve a gazdaság szuverenitását és önellátó képességét.

A vasárnap hatályba lépő versenyképességi csomag ezen célok elérését szolgálja. A jogszabály-módosítás elsődleges célja, hogy tisztességes piaci viszonyokat teremtsen, és megvédje a hazai fuvarozókat az engedéllyel nem rendelkező, Magyarországon fuvarfeladatokat teljesítő külföldiek térnyerésétől. A szabályozás a fuvarozók javaslatára bevezeti a minimális szolgáltatási díjak rendszerét, vagyis a minimális szolgáltatási alapdíjat, a rakodási és raklap válogatási díjat, valamint az állásidőre járó díjat, továbbá maximálja a fuvarozásban részt vevő alvállalkozók számát.

A második intézkedési csomag – amelynek előkészítése a fuvarozókkal együttműködve folyamatban van – továbbá intézkedéseket fogalmaz meg a jogellenesen fuvarozók visszaszorítására irányuló ellenőrzések megerősítése, a fuvarozással összefüggő hatósági ügyintézés gyorsítása érdekében. A hazai fuvarozók támogatása és segítése érdekében emellett a kormány külön operatív szervezetet hozhat létre a Nemzetgazdasági Minisztérium és az Építési és Közlekedési Minisztérium vezetésével, a fuvarozói szervezetek bevonásával. A szervezet célja az lesz, hogy a kormány elé kerülő javaslatokat az ágazat növekedési szempontja szerint vizsgálja és azt a gyakorlatban is érvényesítése – áll a közleményben.

Fábián Gergely iparpolitikáért és technológiáért felelős államtitkár a jogszabályok hatályba lépése kapcsán megfogalmazta, hogy “a kormány intézkedései érdemben járulhatnak hozzá a hazai fuvarozók megerősítéséhez, lendületet adva a magyar logisztikai ágazat teljesítményének és kapacitásnövelésének. A kormány és a fuvarozók közötti együttműködés példaértékű, folyamatosan zajlanak az egyeztetések, amelynek köszönhetően korábban arról is döntött a kabinet, hogy megemeli a visszaigényelhető jövedéki adó literenkénti összegét“.

A minimális szolgáltatási díjak, valamint a fuvarozói alvállalkozók bevonásával kapcsolatos új szabályok alkalmazásának segítése és támogatása érdekében a fuvarozó szervezetek az NGM-mel együttműködve gyakorlati útmutatót is készítettek, amely a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete honlapján mindenki számára elérhető.

 

MTI
Címlapfotó: Schwoaze from Pixabay

- H I R D E T É S -