Megkezdődött az ácsi katódgyár építése

Az első tartóoszlop behelyezésével megkezdődött az ácsi katódgyár 41 ezer négyzetméteres üzemcsarnokának építése – közölte a beruházást végző, kínai tulajdonú Bamo Technology Hungary Kft.

Tájékoztatásuk szerint az 520 milliárd forintból megvalósuló beruházás egy éven belül megkezdi a próbaüzemet, és 900 új munkahelyet teremt. A gyár évente 50 ezer tonna katódanyagot állít elő, melyet gépjárművek elektromos akkumulátoraiban használnak fel.

A Bamo Technology Hungary Kft. május 3-án megkapta az egységes környezethasználati engedélyt, majd május 21-én az építési engedélyt, ezek alapján indulhattak el a munkálatok.

Közölték, számos jelentős más beruházás megvalósításáról is döntés született az elmúlt időszakban; 27 milliárd forintból felújítják a térség víziközmű-hálózatát és egy új szennyvíztisztító telepet építenek.

A Magyar Közút 17 milliárd forintból fejleszti a térség úthálózatát, valamint kerékpárutat épít Bana és Ács között.

A beruházással kapcsolatban Bábolnán a különböző anyagok és környezeti tényezők mérésére monitoring állomást helyeztek üzembe, melynek adatai nyilvános felületen bárki számára elérhetők, hasonló létesítmény felállítását Ácson is tervezik.

A cég ősztől nyílt napokat tervez az építkezés bemutatására, a látogatáson előzetes regisztráció után lehet majd részt venni.

 

Forrás: MTI
Címlapfotó: BAMO Technology

- H I R D E T É S -