A hazai zöld rendszámos járművek száma már nyáron átlépte 100 ezret, és a 2024-es év végére a tisztán elektromos járművek száma is 70 ezer fölé nőtt. Ezzel már most kilencszer annyi teljesen elektromos autó fut a magyar utakon, mint négy évvel ezelőtt, 2026-ra pedig várhatóan ez ismét megduplázódik.
A bővüléshez az is hozzájárult, hogy a vállalatok tavaly februártól, október óta pedig könnyített feltételekkel igényelhetnek állami támogatást tisztán elektromos személyautó, kisteherautó vagy kisbusz beszerzéséhez. Ezzel a lehetőséggel 2024-ben mintegy 4600 vállalkozás élt, akik összesen 5400 gépkocsi megvásárlásához pályáztak a támogatásra az Energiaügyi Minisztérium 2025. január 1-jén közölt adatai alapján. MIndez amellett, hogy hozzájárul az ország CO2-kibocsátásának csökkentéséhez, „számos vállalat, illetve épület- és irodaház-üzemeltető számára új kihívást is jelent: az e-járművek által használt parkolóházaknak ugyanis speciális tűzbiztonsági megfontolásoknak is eleget kell tenniük. 2024-ben a katasztrófavédelem tűzvédelmi műszaki irányelvei is frissültek” – hívja fel a figyelmet Seres Zoltán, a Siemens Zrt. tűzvédelmi szakértője. – „Az ezeknek való megfelelés, tehát a magas szintű tűzbiztonság megteremtése érdekében az üzemeltetőknek mielőbb érdemes lépniük, többek közt a még gyorsabb tűzérzékelést és beavatkozást lehetővé tevő tűzvédelmi megoldások alkalmazása felé.”
A teljes cikk a GyártásTrend oldalán olvasható.
Címlapfotó: u_rpnz0oibah from Pixabay