Henryk Sienkiewicz örökérvényű regénye egy új kor hajnalán játszódik, amikor a világ útkeresésben volt és a kereszténység kialakult. A klímavédelem, ezen belül az önkéntes karbonpiac is keresi az új helyét az átalakuló világunkban. A lényegi változás abban áll, hogy a fosszilis karbonkibocsátás elkerüléséről vagy csökkentéséről gyorsuló ütemben áttevődik a hangsúly a már a légkörbe kikerült – elsősorban a biogén eredetű – szén-dioxid tartós megkötésére. Ezt az átalakulást az Európai Unió új szabályozása is kifejezetten támogatja.
Az önkéntes karbonpiac a karbonárazás vállalati működésben történő gyakorlati megjelenésének egyik módja. Elszámolási egysége a karbonkredit, egy átruházható tanúsítvány, amely azt bizonyítja, hogy valamely szereplő 1 tonna szén-dioxid egyenértékesen számolt többlet emissziócsökkentést vagy karboneltávolítást ért el, azonban az abból származó zöld állítások jogát pénzügyi ellenszolgáltatás fejében átengedte egy másik piaci szereplőnek, hogy az ellentételezzen vele. A szereplők – legyenek szabványgazdák, projektfejlesztők, tanúsítók, zöld beruházók, vagy kreditvásárlók – mind önkéntesen lépnek a piacra, tehát tevékenységük túlmutat a szabályozáson és a nemzeti vállalásokon, azaz többleteredményt okoz a klímavédelemben.
A piac jelentős változáson megy keresztül, egymással is összefüggő megatrendek megváltoztatják a kereskedés módját (előzetes átvételi szerződések), a vállalati értékláncok résztvevői által megvalósított együttes dekarbonizációra (insetting), mint új stratégiai megközelítésére helyezik a hangsúlyt, és a szabványok átalakulásával módszertanilag legitimálják az ellentételezést a keresletgenerálás érdekében. Most térjünk rá a klímamitigáció fő fókuszának és ebből következően a projektfejlesztési irányok alapvető változására: ez a technológiai karboneltávolítás és természet alapú karbongazdálkodás.
Az emissziócsökkentés látványosan kudarcot vallott
Ezt a tényt, mint kiindulópontot, korábban már több cikkben is részletesen bemutattam, így itt most csak röviden foglalom össze. Az utóbbi években az önkéntes karbonpiac – amely tradicionálisan az emisszióelkerülési és csökkentési projektekre épült – hitelességi, integritási és zöldre festés vádakkal küzdött. Ennek következtében a hagyományos, emissziócsökkentésen alapuló, önkéntes karbonellentételezési piac az elmúlt három évben oldalazva stagnál évi 200 millió tonna szén-dioxid egyenértékesen mért ellentételezési forgalom és 6-7 dollár tonnánkénti átlagos végfelhasználói ár körül, pedig a hosszú távú áttörés a keresletgenerálásban és a megfelelő, minőségi projektfejlesztést lehetővé tevő karbonárazás létfontosságú a zöld átmenet sikere szempontjából. Mivel az éves karbonegység keletkeztetés a fenti visszavonultatási volumen mintegy kétszerese, így folyamatosan növekszik az egyre korosodó, jelenleg már az egymilliárd tonnát is bőven meghaladó és a piacot folyamatos nyomás alatt tartó eladatlan állomány.
Ezzel párhuzamosan az emissziócsökkentés jogi kényszerítése is jelentősen felpuhult. A jelentős emissziócsökkentési költségek miatt a hagyományos iparágak látványosan szenvednek, amely a kényszerítő jellegű zöld politika részleges feladására kényszerítette a döntéshozókat: az USA kilépett a Párizsi Klímaegyezményből, az EU az omnibusz szabályozással visszavett a vállalatokra helyezett emissziócsökkentési nyomásból.
Merre tovább? Az EU irányt mutat
A kényszerített emissziócsökkentés kudarcával együtt el kell ismernünk azt a tényt, hogy a klímaváltozás már mindenképpen megtörténik, de annak mértéke nagyon nem mindegy. Fontos azt is leszögezni, hogy a klímaválság a globális ökoszisztémát érintő problémahalmaz, amit így megoldani is csak globális szinten lehet(ne). Azonban, a tradicionális nemzetközi szervezetek (pl. ENSZ) legitimációs és finanszírozási válsága a szemünk láttára átalakuló világrendben a középtávoli jövőben nem teszi lehetővé a világszintű megoldáskeresést. Látványos jele ennek COP30 klímacsúcs tavalyi kudarca, vagy a műanyagszennyezés megoldását célzó Nairobi-folyamat totális összeomlása.
A klímavédelem az játékelméletileg egy végtelen sokszor játszott nem zéróösszegű játék, ahol az egyén, vállalat vagy nemzet a rövid távú érdekeivel ellentétes stratégiát kell hosszú távon folytasson, és ahol a kooperáció – mint a hosszú távon legsikeresebb elméleti stratégia – magától értetődően nem biztosított. Ez egy ún. „signalling game”, ami egy olyan játékelméleti felállás, amelyben egy játékos rendelkezik magáninformációval, és ennek alapján jelzést küld egy másik játékosnak, aki ezt követően értelmezi a jelzést és válaszol. Egy ilyen kooperációs helyzetben felértékelődik a regionális szabályozás szerepe, ami önmagában egy nagyon erős jelzés arra, hogy mások is kövessék a jeladót.
Az EU az önkéntes karbonpiac szabályozásával (CRCF) a világon elsőként erre az útra lépett: elfogadott egy, az önkéntes karbonpiaci tanúsítási rendszerekre vonatkozó egyedülálló áltáthatósági szabálycsomagot, amelyhez a friss végrehajtási rendelet már komplex minőségi előírásokat tartalmaz, illetve szabályozza a tanúsító szervezetek munkáját is. Ez a jelzés egy hatalmas lehetőség a karbonpiac számára, mivel a szabályozás lényege az, hogy a szabályozási körbe tartozó karbonkreditekkel történő kibocsátás-ellentételezést az EU jogilag nem csupán legitimálja, hanem egyenesen ösztönzi is. Wopke Hoekstra, az EU klímaügyi biztosa ezt konkrétan ki is mondta a jelzésadást, mint célt: „Az Európai Unió határozott lépéseket tesz annak érdekében, hogy vezető szerepet töltsön be a szén-dioxid-eltávolítás terén. Világos, szigorú önkéntes szabványok létrehozásával nemcsak az Európán belüli felelősségteljes éghajlat-politikai fellépést ösztönözzük, hanem globális referenciaértékeket is meghatározunk, amelyeket mások is követhetnek. Ez elengedhetetlen lépés a klímasemlegességi céljaink eléréséhez és a fenntartható jövő biztosításához.”
Mire vonatkozik az új EU szabályozás?
A kibocsátáscsökkentés globális kudarca következtében felértékelődött a klímaadaptáció, illetve a már az emberi tevékenység által a légkörbe kikerült többlet szén-dioxid mennyiség eltávolítása és hosszú távú megkötése (CDR). KétKét alapvető szegmensre oszthatjuk fel a CDR-ek fogalmát: a technológiai alapú szén-dioxid eltávolításra (carbon removal), valamint a természet-alapú karbongazdálkodásra (carbon farming). Az eltávolítási karbonkreditek az elmúlt években fokozatosan elkezdték kiszorítani a piacról az emissziócsökkentési projektekből származó tanúsítványokat, melyek hagyományosan a kínálat túlnyomó többségét adták.
A CRCF-szabályozás tehát nem minden karbonkreditre vonatkozik, amellyel az EU egyben ki is jelöli a jövőbeli projektfejlesztési irányokat. A hagyományos kibocsátáselkerülési vagy csökkentési projektekből származó karbonkrediteket az EU továbbra sem legitimálja (így azok változatlanul maradnak a jelenlegi integritás alapú piaci önszabályozásban), a jogi legitimáció csak a tartós szén-dioxid eltávolítási és a karbongazdálkodási projektekre (CDR) vonatkozik.
A karboneltávolítási projektek lényege, hogy a keletkező szén-dioxidot technológiai alapon kivonják a légkörből és biztonságosan, tartósan letárolják a termőföldben, a kőzetekben, az óceánokban vagy akár tartós (jellemzően építőipari) termékekben. A 2026 február elején a Bizottság elfogadta az első három tartós karboneltávolítási módszertant, melyeknek megteremti a módszertani, jogi és üzleti támogatottságát:
- Közvetlen levegőből történő szén-dioxid-leválasztás és tárolás (DACCS). Ez egy olyan technológiákat tömörítő halmaz, amelyek közvetlenül a levegőből vonják ki a szén-dioxidot kémiai eljárások segítségével, majd azt tartósan, jellemzően geológiai formátumokban vagy a vizekben tárolják. Előnye, hogy a kibocsátás forrásától függetlenül képes a szén-dioxidot eltávolítani, így különösen fontos eszköz lehet a maradék kibocsátások ellensúlyozásában és a negatív emissziók elérésében, ugyanakkor jelenleg energia- és költségigényes, ezért még korlátozott mértékben alkalmazható. Az EU jogi legitimációja várhatóan erősen felpörgeti a K+F projekteket ezen az ígéretes, de még gyerekcipőben járó területen.
- Biogén karbonemissziók leválasztása és tárolása (BECCS). Olyan eljárás, amely során biomassza-eredetű szén-dioxid-kibocsátást (például biogáz-üzemekből, bioetanol-gyártásból vagy biomassza-erőművekből) fognak be, majd azt tartósan geológiai tárolásba juttatják. Mivel a biomassza növekedése során a növények már kivonták a szén-dioxidot a légkörből, a leválasztás és tárolás összességében negatív emissziót eredményezhet, feltéve, hogy a teljes ellátási lánc fenntartható; ugyanakkor a földhasználat, a biomassza-ellátás és a tárolási infrastruktúra korlátai jelenleg még komoly kihívásokat jelentenek.
- Bioszén alapú szén-dioxid-eltávolítás (BCR). Az ilyen projektekben a biomasszát oxigénszegény környezetben pirolizálják, aminek eredményeként stabil, széntartalmú bioszén (biochar) keletkezik, amelyet talajban vagy tartós anyagokban alkalmazva a biogén szenet évszázadokra kivonják a légkör szénkörforgásából, így valódi negatív emisszió érhető el.
A technológiai karbontárolás EU által támogatott speciális formája a biogén szén-dioxidot tartósan (min. 35 évre) letároló építőipar termékek kifejlesztésének és piaci elterjedésének a támogatása (bio-based construction products), ami az EU új biogazdasági-stratégiájának fontos láncszeme. Ilyenek lehetnek a faalapú építőanyagok, a bioszént eltároló könnyűbeton, vakolatok, panelek vagy szigetelőanyagok.
A karbongazdálkodás pedig a fotoszintetizáló és szén-dioxid megkötő kapacitás növeléséről, vagyis mezőgazdasághoz, erdészethez és vízgazdálkodáshoz köthető természet-alapú szénmegkötési megoldásokról szól. Többek között idetartozik az agrárerdészet, a vizes élőhelyek és tőzeglápok helyreállítása, az (újra)erdősítési projektek, a legelő- és állatállomány menedzsment, vagy a talaj szénmegkötő kapacitásának a növelése a gazdálkodás átalakításával. De ezekről majd egy következő alkalommal írok, ha megjelentek már ezen módszertanok részletszabályai is.
A szerzőről:
Tóth Levente
A MITIGIA CARBON Zrt. alapítója és vezérigazgatója
A Mitigia egy olyan hazai zöld technológiai startup vállalkozás, amely karbonpiaci tanácsadással, karbonárazással és minőségi karbonkreditek keletkeztetésével, valamint azok kereskedelmével foglalkozik saját fejlesztésű módszertanaira és szoftveralapú megoldásaira támaszkodva, elsősorban a megújuló energiák, az e-mobilitás és a körkörös gazdaság területén.
A Mitigia teljeskörű szolgáltatásaival, mint egykapus karbonpiaci megoldásszállító, összeköti a jelentős emissziócsökkentést megvalósító, átlátható és nyomon követhető zöld projekteket a hiteles és megbízható ellentételezési lehetőségeket kereső, önkéntes dekarbonizációs célkövetést alkalmazó vállalkozásokkal Magyarországon és külföldön egyaránt.
