Címke: csalás
Csalások elleni küzdelemben segíthetne a technológia
A KPMG közleménye szerint nem használják ki a vállalatok a technológia adta lehetőségeket a csalások elleni küzdelemben, holott a legtöbb esetben éppen a technológia...
Egymilliárd forintos csalás repceolajjal
Csaknem egymilliárd forint áfát csalt el egy budapesti cég repceolaj-beszerzéssel. A bűnszervezet tagjait a pénzügyi nyomozók gyanúsítottként kihallgatták. A NAV munkatársai a cég vagyonából több...
Győri héttagú cégcsoportot fülelt le a NAV
Több száz millió forintnyi általános forgalmi adó (áfa) be nem fizetésével gyanúsítják annak a héttagú cégcsoportnak a működtetőit, amelyre közérdekű bejelentés alapján bukkant a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Győr-Moson-Sopron Megyei Igazgatósága.
KPMG: egyre több a vállalati csalásban érintett cégvezető
A magas rangú vezetők többször követnek el csalást, az igazgatótanácsok elnökei a csalások 26 százalékában voltak érintettek 2008 és 2010 között, míg 2007-ben csak az esetek 11 százalékában - derül ki a KPMG nemzetközi tanulmányából, amelynek eredményeit szerdán juttatta el az MTI-nek.