Az összeomlás közelében a magyar taxipiac?

Szeged, 2010. november 17., szerda (MTI)

Az összeomlás közelébe került a magyar taxipiac, a helyzeten csak állami beavatkozással lehetne változtatni – mondta Dudás Zoltán, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara közlekedési tagozat taxis szekciójának elnöke szerdán Szegeden.

A hazai taxipiac szabályozása húsz éves, ez idő alatt, különösen az elmúlt két, válság terhelte évben bebizonyosodott, hogy a rendelkezések nem megfelelőek – mondta az érdekképviseleti vezető a taxis szekció elnökségi ülése előtt az MTI-nek.

A törvényalkotók a jelenlegi, a piac mindenhatóságában bízó szabályozástól azt várták, hogy kiszorulnak a rendszerből az ügyeskedők és kalandorok, és idővel csak a tisztességes vállalkozók maradnak talpon. Ennek azonban szinte az ellenkezője történik – jelentette ki az elnök.

Az erőteljes túlkínálati piacon – országosan mintegy 10 ezer, ebből a fővárosban 5.700 taxiengedélyt adtak ki – folyamatosan csökkennek az árak. A 130-150 forintos kilométerenkénti tarifa az önköltséget sem fedezi, sok taxis megélhetése érdekében „átcsúszik a szürkegazdaságba” – közölte Dudás Zoltán.

A taxit választók száma nem csak a válság miatt csökken, folyamatosan romlott a szakma híre, az utazóközönség elvesztette bizalmát – mondta az elnök, és példaként összehasonlította a rendszerváltás időszakának teleregényét és egy mai magyar szappanoperát: az előbbi taxisa köztiszteletnek örvendő személy, az utóbbié pedig már egy börtönviselt ügyeskedő.

A szakember szerint állami beavatkozásra van szükség. Az önkormányzati törvény módosításával a települések a tömegközlekedéshez tartozó feladatává kellene tenni a taxiszolgáltatást. Javaslatuk szerint a helyi viszonyoknak megfelelően az önkormányzatok állapíthatnák meg a kiadható taxiengedélyek számát, a tarifát, jelölnék ki és tartanák karban a taxiállomások hálózatát, s hozzájuk tartozna az ellenőrzés is.

Hirdetés

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..